A sajtóhírek, amelyekre a Klik
reagált, úgy foglalhatóak össze, hogy „a szülők elmondása alapján május végén embertelen módszerrel nyomoztak egy összepiszkított mellékhelyiség kapcsán. Egy takarító és három pedagógus ugyanis hármasával egy terembe hívta a másodikos, illetve harmadikos kislányokat, ahol mindenkinek letolatták a bugyiját, hogy kiderítsék, ki volt a tettes”.
Vétkes megszegés
A tankerülethez június 1-jén érkezett szülői bejelentés az esetről, azt követően azonnal megkezdődött a vizsgálat. Ennek során a tankerület igazgatója megállapította, hogy a pedagógusok a közalkalmazotti jogviszonyból származó kötelesség vétkes megszegését követték el. Tettük nem volt szándékos, azért tették ezt, mert tartottak a fertőzésveszélytől és a további eseteket szerették volna megakadályozni – olvasható a Klik közleményében, amelyben arra is kitértek, hogy az érintettek a tettüket megbánták, többszörösen bocsánatot kértek, amit a szülők el is fogadtak. A központ közölte azt is, hogy a pedagógusokat elmarasztalták, írásbeli megrovást kaptak. A technikai dolgozó szerződése július 1-jén lejár, nem hosszabbítják meg. MTI
