1./További tanúk kihallgatásával folytatja a törvényszék a CS. A. ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügy tárgyalását 2016. június hó 21. napján 8:30 órától az I/113. számú tárgyalóteremben.
A vádlott a vádirati tényállás szerint korábbi szerelmi kapcsolata miatt, szerelemféltésből 2015. szeptember 1. napján 17 óra 30 perc körüli időben Izsófalva településen megjelent a sértetteknél és pisztolyt fogott rájuk. Beterelte őket a lakásba, és követelte tőlük, hogy számoljanak be a kapcsolatukról. Amikor csőre töltő mozdulatokat tett, a pisztoly hüvely kivető nyílásából 3 lőszer kiesett. Az egyik sértett amikor látta, hogy a vádlott a pisztollyal van elfoglalva, elővette a mobiltelefonját és hívta a 112 segélyhívót. A vádlott ezt észrevette, a pisztolyt ráfogta, és közölte, hogy lelövi, ha beszél a rendőrséggel. Majd a vádlott a pisztoly csövét a sértett mellkasára szegezte, az elsütőbillentyűt a rajta tartott ujjával meghúzta, de nem történt semmi, a pisztoly nem sült el. Ekkor a vádlott és a sértett is felállt, mire a vádlott azt kiabálta a sértettnek, hogy üljön vissza azonnal, vagy lábon lövi, és ekkor az elsütőbillentyűt ismét meghúzta az ujjával, de a pisztoly nem sült el. Ettől még idegesebb lett a vádlott és a jobb kezében lévő pisztoly markolatával két alkalommal fejen ütötte a sértettet, amelytől erősen vérzett a feje. Ezt követően a vádlott a volt párjához lépett, akinek bal halántékához szorította a fegyvert, melyből ekkor is kiesett egy golyó. A sértettek folyamatosan próbálták nyugtatni a vádlottat, majd meggyőzték, hogy ne fogja rájuk a pisztolyt. Ezt követően vádlott kezet nyújtott az egyik sértettnek, bocsánatot kért, majd a helyszínről távozott.
2./ Folytatja a törvényszék a CS. T. ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügy tárgyalását 2016. június hó 21. napján 8:00 órától a fszt/12. számú tárgyalóteremben. Az ügyben – a délutáni órákban – akár befejezés is várható.
A vádlott a vádirati tényállás szerint 2011. évben ittas állapotban a sértett Kovácsvágáson található házához ment, ahol a szúnyoghálót leszakítva bemászott a házba. A családi házban egyedül élő 81 éves sértettet bántalmazni kezdte, nyakcsigolyáját eltörte. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott. Ezt követően a vádlott kb. 400.000,- forint készpénzt és 3-4 üveg aszúbort tulajdonított el, majd hazament és lefeküdt aludni. A megelőző eljárásban a bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat és 18 év fegyházbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Debreceni Ítélőtábla megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, és további bizonyítási eljárás lefolytatását írta elő.
3./2016. június hó 23. napján 8:00 órától a fszt/12. tárgyalóteremben kezdi meg a bíróság K. G. vádlottal szemben életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult büntetőügy tárgyalását.
A vádlott 2015. szeptember 2. napján Miskolcon a Győri kapuban találkozott össze ismerőseivel és közöttük szóváltás alakult ki egy közös ismerősük tartozása ügyében. A vádlott távozni akart, azonban a sértett elé lépett és annyit mondott neki, hogy „Nem mész te sehova”. Ekkor a vádlott pofon ütött a sértettet, aki ettől hanyatt esett és a fejét a járdába beütve a földön maradt. A sérült koponyatörést, agyzúzódást, agyállományi vérzést szenvedett, mely sérülései közvetlenül életveszélyesek voltak.
4./ 2016. június hó 23. napján 13:00 órától a fszt/12. tárgyalóteremben kezdi meg a bíróság K. Gy. vádlottal szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügy tárgyalását.
A vádlott 2015. októberében Boldogkőújfalun egy helyi sörözőben szólalkozott össze a sértettel. A pultos többször rájuk is szólt, hogy ne kiabáljanak. Ám ekkor a vádlott elővette a magánál tartott pillangókést és a sértettet a nyakán, az oldalán és a hátán is megszúrta. A sértett életének kioltásában a vádlott féltestvére akadályozta meg azzal, hogy hátulról ráugrott és a földre rántotta a vádlottat. Ezután a vádlott felszólította a pultost, hogy ne értesítse a mentőket és a rendőrséget, majd a helyszínről távozott.
5./ Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult meg a büntetőeljárás G. P. és 5 társa vádlottakkal szemben. Az ügyben a Miskolci Törvényszék 2016. június 21., 23., 28., és 30. napján tart tárgyalást 8:00 órától a III/301. tárgyalóteremben. A vádlottak 2012-től kezdődően egymással kapcsolatban álltak, kábítószert szereztek meg ismeretlen személyektől és adtak át egymásnak, illetve anyagi haszon érdekében rendszeresen kábítószert (kannabisz, speed) értékesítettek több kábítószer fogyasztó személynek.
