Kesergés a Miskolc monográfia (eddig) meg nem jelent VI. kötete fölött
CSABA FAZEKAS· 2016. JÚNIUS 13.
Persze, én jól tudom, hogy egy nagyvárosban rengeteg fontos dolog történik, és ezek között a várostörténet művelése talán nem az a szempont, amivel lépten-nyomon vagy akár csak más ügyeket háttérbe szorítva foglalkozni kell. De történelemmel hivatalból foglalkozó emberként és Miskolc város polgáraként mindig is szívemen viseltem szűkebb pátriám múltját, érdekelt az, hogy elődeink hogyan éltek, illetve hogy ez milyen szakmai-tudományos fórumokon kerül bemutatásra.
A várostörténeti monográfia sajátos műfaj. Egyrészt tudományos szempontból reprezentatív összefoglalás arról, hogy hol tart egy város vagy térség múltjának feldolgozása, mit tudunk (tudhatunk) múltunkról, valamint az azok információit felénk közvetítő történeti forrásokról. Másrészt kétségtelenül jelzi azt is, hogy egy helyi közösség hogyan tekint saját múltjára, mennyiben érzi fontosnak, hogy történeti monográfiákban mutassa be önnön múltját az ott lakóknak illetve a „kívülállóknak” egyaránt.
Miskolc azon kevés magyarországi város egyike volt, amelynek sokáig nem született átfogó, modern szemléletű történeti monográfiája. (A Szendrey János által készített nagyszabású vállalkozás 1886–1911 között jelent meg. Az 1970–80-as években a Kádár-kori történetírásban ismét volt egy nagy monográfia-készítési „hullám”, de ebből a borsodi megyeszékhely akkor kimaradt.) Az 1990-es évek közepén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár lett a központja a Miskolc-monográfia sorozat megjelentetésének, a főszerkesztői feladatokat és az egész nagyszabású vállalkozás koordinálását Dobrossy István levéltárigazgató vállalta és rendkívül elkötelezetten végezte. A hat kötetre tervezett vállalkozás első kötete 1996-ban jelent meg, majd néhány évenként (de rendszeresen) megszületett az újabb és újabb kötet. A jelenlegi utolsó, 1918–1949 közötti időszakot bemutató V. kötet 2007-ben látott napvilágot. A vállalkozás átívelt különböző „színű” és összetételű közgyűléseken, a monográfia munkálatainak finanszírozását Miskolc város önkormányzata mindig is támogatta. A történeti szintézis elkötelezett szervezője, Dobrossy István nyugdíjba vonult, majd tavaly el is távozott közülünk. Tudtommal egy 2010-es megbeszélésen kívül több monográfia-ügyben ezt megelőzően illetve azt követően nem is történt.
Miért lenne fontos befejezni a húsz éve indult vállalkozást? Elsősorban pont azért, mert befejezetlen. Minden eddig megjelent, bőrkötéses, reprezentatív kötet belső címlapján szerepel a sorozatcím: „Miskolc város története 6 kötetben”. Egyszerűen szólva, „hülyén néz ki”, hogy egy hatkötetes sorozat csupán öt kötetből áll. Talán egyszer akad majd egy utódunk, aki elgondolkozik azon, hogy a 2010-es évek közepén miért nem volt fontos a miskolciaknak, hogy befejezzék. (A dolgot viccesen kínossá teszi, hogy a megyei levéltár Levéltári évkönyv XI. c. kötete ilyen alcímmel jelent meg: „Előtanulmányok a Miskolc monográfia IV-VI. köteteihez”. Tudják mikor jelent meg ez az előtanulmány-kötet? 2002-ben.) A második ok kapcsolódik ehhez: Nem állítunk-e ki magunkról szegénységi bizonyítványt azzal, hogy egy ilyen nagyszabású vállalkozást a „célegyenesben” egyszerűen veszni hagyunk? (Azt az érvet nem is veszem komolyan, hogy „nem fontos történeti korszakkal foglalkozna”, mert mindegyik történeti korszak az, pláne, ha egészben akarjuk láttatni önmagunkat.) Harmadszor: bizony, már én is vagyok olyan lokálpatrióta, hogy figyelemmel kísérem más vidéki városokban dolgozó kollégáimat és irigykedem a lehetőségeiken. Csak Pécs példáját említem, ahol külön várostörténeti kutatásokkal foglalkozó alapítványt hoztak létre, a monográfiájuk mellett tematikus kötetekben, folyamatosan jelentetnek meg városuk múltjával foglalkozó tanulmányokat, de pironkodnunk kell ezen a téren Debrecen, Szeged, Győr és más kisebb-nagyobb települések mellett is. A szakemberhiány sem lehet mentség (egyrészt Miskolc esetében nem is igaz), másrészt pedig Miskolc van annyira izgalmas helyszíne a magyar történelemnek, hogy egyáltalán nem kell csak helyi illetőségű szerzőknek írniuk, vannak olyan korszakok és diszciplínák, amelyekhez például fővárosi kollégáink jobban értenek, és szívesen segítenek nekünk. (Ahogy ez korábbi monográfia-köteteknél is megtörtént.)
Most egy szakmai kitérő következik, akit kevéssé érdekel, átugorhatja. A hiányzó kötet az államszocialista korszak időszakával foglalkozna, a szovjet diktatúra kiépítésétől (tanácsrendszertől) a rendszerváltásig (demokratikusan választott önkormányzatig) terjedő, 1950–1990 közötti időszakkal. Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy tudjuk: Miskolc története a Rákosi- és Kádár-korszakokban egyszerűen ismeretlen, feldolgozatlan. (Vannak olyan részterületek, amelyek „jobban állnak”, például az 1956-os forradalom, bár megjegyzem, erről is készülhetne egy, az eseményeket a város történeti fejlődésébe illesztő alapos feldolgozás, már csak azért is, mert az idén lesz a 60. évforduló, de erről a monográfia már nyilván lekésett.) Az ún. szocializmus korszaka számos történeti probléma feldolgozására adna lehetőséget, amelyek jelentősége – összefüggésben Miskolc hazai városhierarchiában elfoglalt helyével – határainkon kívül is jogos érdeklődésre tartana számot, a helytörténeti kihívást magától értetődőnek tekintve.
Érdemes megtartani a korábbi monográfia-kötetek belső tematizációjának szerkezetét: politika-, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténet, természetesen a korszak jellegéből adódó belső „finomhangolással”. De gondoljunk bele, milyen mértékben alakult át Miskolc ez alatt a negyven év alatt. Mennyire érdekes volna a politikatörténet (tanácsi és pártapparátus működése, Miskolc helye az országos politikában, az 56-os forradalom és a kádári megtorlás helyi „leképeződése” stb.) mellett annak bemutatása, hogyan jött létre Nagy-Miskolc, hogyan alakult át a város utcáinak térszerkezete, városképe, közlekedése, lakóinak száma és összetétele, a lakótelepek, az egyetem, a turisztikai környezet, a rockzene, a DVTK, a helyi kulturális intézmények, a sajtó stb. stb., a sort hosszan lehetne folytatni. Érdekes volna feltárni a forrásokat, a megyei levéltárban jól rendezetten kutatható iratokat, a sajtót, megszólaltatni a szerencsére még közöttünk élő egykori szemtanúkat. Történész-szempontból nagyszabású, izgalmas kihívás, ám távolról sem megvalósíthatatlan. Megfelelő tervezéssel-szervezéssel egy-másfél év alatt megírható lenne egy szakmailag rendkívül „ütős” hatodik kötet, amely méltán foglalhatná el a helyét a helyiek könyvespolcain és járulhatna hozzá a 20. századi Magyarországra vonatkozó történeti ismereteinkhez. (Az egy-másfél év persze optimista verzió, mert monográfiát nem lehet kampányszerűen írni, pláne olyan korszak esetében, amely jórészt nélkülözi az alapkutatásokat. Az egész onnantól kezdődhet, hogy ha megszületik „odafent” a döntés és sikerül összeállítani egy szerkesztői és szerzői csapatot. Utóbbi nem egyszerű feladat, sok munkával jár, de nem kivitelezhetetlen. Tudom, a pénz! De a vállalkozás eddig is mindig finanszírozható volt, ráadásul nem hiszem, hogy pont ez a tétel borítaná fel amúgy is dinamikusan gyarapodó lakóhelyünk költségvetési egyensúlyát. Elhatározás és tervezés kérdése csupán, ráadásul vannak pályázati lehetőségek is. A szakmai bázis a megyei levéltáron, múzeumon, egyetemen kialakítható és bővíthető. Legalábbis egyelőre még úgy tűnik.)
Fontos persze, hogy a várostörténeti monográfia nem pusztán reprezentatív vállalkozás. Nem a pillanatnyi jelennek, hanem a múltról a jövőnek szól, nem azért készül, hogy az épp hivatalban lévő polgármester tudjon mihez előszót ír(at)ni és tudjon mit bemutatni a nyilvánosság előtt városához való önnön ragaszkodását demonstrálandó, osztogatni a hozzá látogatóknak stb. Pontosabban szólva nem elsősorban ezért készül, mert nyilván a reprezentáció céljából is készülnek a város kiadványai, de nincs is ezzel az égvilágon semmi baj. Viszont feltűnő, hogy a monográfia ügyét komolyan vette és elkötelezetten támogatta Kobold Tamás és Káli Sándor egyaránt. Hat éve valahogy úgy tűnik, a reprezentatív és szakmailag igényes várostörténet-írás senkinek nem hiányzik, senkinek nem fontos. Pedig porosodnak a fiókban szerkezeti-tartalmi elgondolások, menetrendek, kutatási vázlatok, történt egy-két magán természetű beszélgetés. Több nem – legalábbis tudtommal. Utóbbi nagyon fontos, mert szívesen zárójelbe teszem a fentieket, ha kiderül, hogy mindezen siránkozás már okafogyott, s a város által felkért történészek csapata lázasan dolgozik a monográfia-sorozat befejezésén. Azt se bánom, ha engem kihagynak belőle (legalább ha megjelenik, lesz miről elemzést írnom 🙂 ), mert úgy ítélik meg, hogy nem vagyok elég jó történész, édes Istenem, nem vagyunk egyformák, és köztudott, hogy a történetíráshoz amúgy is mindenki ért. Nem azért sürgetem ezt a monográfia-ügyet, mert nem tudok mással foglalkozni, mert nekem személyes érvényesülésemhez volna fontos. A fenét, épp ellenkezőleg.
Számomra Miskolc múltjának megbecsülését, fontosságát mutatja az egyelőre torzón maradt monográfiához való viszonyulás.
