Som LajosA Piramis zenekar nevét
1972 augusztusában, a Bergendy Pisti barátomtól kaptam a névnapomra, ezáltal ő lett a zenekar „keresztapja”, én pedig a név tulajdonosa. Erről a névről a mai napig sem írásban, sem szóban nem mondtam le, ezért engem illet annak tulajdonjoga. Ezért döntöttem úgy, hogy az új zenekarom neve is a régen bevált Piramis lesz. Minden ezen a néven jelentkező zenekar jogtalanul használja a nevet. Természetesen a programunkban fog szerepelni a közönség által szeretett régi nóták, valamint az azóta elkészült tíz új dalom, melyek szövegének és dallamának is én vagyok a szerzője. Sok szeretettel köszöntöm a régi hozzám hű rajongókat és akik a jövőben kedvelni fogják új dalainkat is.Sok szeretettel üdvözlök mindenkit: Som Lajos a Piramis zenekar vezetője.
