Egyértelmű volt, hogy jár a kártérítés, annak összegét vitatta a kórház.
Összecserélték két ember leleteit, hónapokon át kemoterápiát végeztek azon, akinek arra semmi szüksége nem volt, ráadásul a tévedésről nem az őt kezelő kórház, hanem a másik – halálos beteg – páciens világosította fel – röviden ez az a történet, amellyel kapcsolatos kártérítési perben március 31-én hozott jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla. A feleslegesen kezelt beteg keresetében vagyoni és nem vagyoni kártérítést kért, annak jogalapját és összegszerűségét a kórház el is ismerte, a nem vagyoni kárigény mértékét azonban vitatta, ez utóbbi miatt fellebbezett és került sor a másodfokú eljárásra. Annak végén a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
