Ez nem a Salkaházy klub. Gurulnak a nyugdíjasok a kiliáni körzeti orvosnál

A múlt héten egy idős beteg, szerencsére már a lépcsősor alja felé járt, beléptemkor köszönteni akart, épp csak egy pillanatig nem nézett a lába elé, s már gurult is – mondja az érintett orvosok egyike. Elmeséli: rendszeres, hogy a feljutni képtelen betegek felüzennek a receptért… Csoda, ha többen is úgy döntenek, több évtized után átjelentkeznek más körzetbe?
Sorra járjuk az egyes rendelőket és várókat. Van, ahol félő, hogy infúzió közben a betegre hullik a vakolat. Ugyanitt az ablakot jobb híján egy téglával támasztották be. A vakolat persze válik másutt is. Utoljára két éve volt festés, az egyik helyen a beázás miatti szigeteléssel is összekötötték.
Utolsó felmérés: 2012-ben
– Péntek délben kezdték, vasárnap délutánra végeztek. Ennyi idő alatt egy adag glettet sem igen használhattak fel – mondja az egyik doktornő –, nem csoda, hogy most így néz ki.
Megtudjuk: utoljára 2012-ben mérte fel az itteni ál­lapotokat az ÁNTSZ, megállapítván, hogy nem megfelelő. Azonban azóta sincs vál­tozás. Az orvosok egyike-másika igyekezett feldíszíteni a rendelőt, várót festett mese­je­lenetekkel, virágokkal, madarakkal, lepkékkel. Tán még repülnek is a lázas képzeletben. A meleg azonban a valóságban repül az abla­kokon kifelé. Van ugyanis olyan gyermekváró, ahol két acélkeretes ablak télen-nyáron nyitva: nem lehet bezárni. Az egyik orvosnő függönyöket is beszerzett, hogy barátsá­gosabbá varázsolja a környezetet, de nem bírta el a karnis: kiszakadt a plafonból.
Az itt praktizáló orvosok és betegeik évek óta reménykednek a változásban. Most elkeseredtek, mert az egyik helyi sajtóorgánumban keresték a felújítandó rendelőintézetek között az övékét, de nem találták. Levelet írtak hát az önkormányzatnak, felvetve, hogy remélik, csupán a híradás volt hiányos. Várják a választ. További részletek a mai Északmagyarban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű