Már tavaly is arra
panaszkodott több olvasónk, hogy ezek a felhajtók közterületen állnak, és megtévesztik az arra járókat, mert úgy tüntetik fel magukat, mintha hivatalos személyek lennének. Nem beszélve arról, hogy balesetveszélyes, ahogy az útról integetnek. A napokban pedig egyik Agora-fórumozónk írta meg: „Miskolctapolcán beköszöntött a nyár: újra az úttesten ugrálnak a Junó előtt pakolásra invitáló fiúk. Ma majdnem sikerült egyet elütnöm”. Agórázónk úgy véli, itt lenne az ideje felszámolni ezt az évek óta tartó helyzetet.
De úgy tűnik, felszámolni nem olyan egyszerű, pedig az önkormányzat tavaly azt nyilatkozta: „A magánparkoltatási tevékenységet elősegítő személyek ellen hatósági eljárás van folyamatban. A Hatósági Kabinet parkoltatási tevékenység szabálytalan gyakorlata miatt eljárást folytat a magánparkoltatási tevékenységet elősegítő személyek ellen”.-írja N. Szántó Rita a mai Északmagyarban
