Niedermüller Péter kötelezettségszegési eljárást sürget a miskolci romák
ügyében.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalícó EP képviselője már több
alkalommal kezdeményezte az Európai Bizottság közbelépését a miskolci
számozott utcákból kilakoltatott romák ügyében.
Tavaly tavaszi kérdésére adott válaszában Vera Jourova uniós biztos azt
jelezte, hogy a Bizottság kapcsolatba lépett a magyar hatóságokkal annak
ellenőrzése céljából, hogy a miskolci romákat érintő önkormányzati
intézkedések összhangban állnak-e a faji egyenlőségről szóló
irányelvvel, amely lakhatás területén is tiltja a faji vagy etnikai
származáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.
A képviselő most azt követően fordult újra Bizottsághoz, hogy az Egyenlő
Bánásmód Hatóság intézkedése nyomán elkészült új önkormányzati
esélyegyenlőségi terv az érintett, több mint 900 roma számára összesen
csak 30 lakásban kínál elhelyezést. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat
nem kínál érdemi lakhatási lehetőséget a kilakoltatott családoknak, így
az intézkedések rejtett célja továbbra is roma lakosok elűzése a
városból.
Számos civil szervezet álláspontjával összhangban a képviselő úgy véli,
hogy a hatóságok továbbra megsértik a roma lakosok jogait, és nem
hajtják végre a bírósági döntéseket. Éppen ezért Niedermüller Péter
kezdeményezi, hogy az Európai Bizottság az eddigi információgyűjtés és
az újabb fejlemények nyomán indítsa el a kötelezettségszegési eljárást
ebben az ügyben, a faji egyenlőségről szóló irányelv megsértése miatt.
