A Miskolcnak szánt uniós pénzek nem elegendőek a komplex városfejlesztési programhoz

.. ezért született a Modern Városok Program is és azért, hogy ez gördülékenyen haladhasson, módosul az állami, illetve a miskolci költségvetés is – többek között ezt jelezte egy mai sajtótájékoztatón a város polgármestere. Kriza Ákos ezzel arra utalt, amit a nemzetgazdasági tárca már április végén bejelentett: az idei 500 milliárdos költségvetési kiadásnövelés keretében 50 milliárddal megtoldják a Modern Városok Programra szánt forrásokat is. Ebből a Miskolcnak szánt plusz juttatás mértéke 3,2 milliárd forint, illetve egy mai jelzés szerint a szolnoki fejlesztések miatt további 300 millióval módosul az állami büdzsé. A 2017-es állami büdzsé az MVP jövő évi projektjeire összesen 152 milliárdos keretet szán.

A miskolci eseményről készült MTI-beszámoló szerint Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) azt hangsúlyozta: az uniós pénzek, amelyeket pályázatok útján beruházásokra fordíthat Miskolc, nem elégségesek ahhoz, hogy egy komplex városfejlesztés hátterét biztosítsák;
ezt nagyon jól tudja a magyar állam is,
ezért is fogalmazódott meg a Modern városok Programja. Jelzése szerint az idei állami büdzsé 50 milliárd forintot biztosít a Modern városok Programra, amelynek egyes projektjei részben, illetve kizárólag állami forrásból valósulhatnak meg. Azt, hogy idén az MVP-re 50 milliárddal többet fordítanak, a nemzetgazdasági tárca már április végén bejelentette, azóta tehát ezeket vezetik át a megyei jogú városok költségvetésén is a 2016-os állami büdzsé módosítása mellett.

Kriza Ákos elmondása szerint ahhoz, hogy a program gördülékenyen tudjon megvalósulni, egyrészt módosítani kell Miskolc költségvetését és vele párhuzamosan az állami büdzsét is. Utóbbi a miskolci fejlesztések miatt 3,2 milliárdos mértékben módosul majd.

Kriza Ákos tavaly áprilisban írt alá megállapodást Orbán Viktor miniszterelnökkel Miskolcon; ez mintegy 180 milliárd forintos projekt megvalósítását jelenti Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyének.

Az összeg jelentős hányadát, 150 milliárd forintot a Miskolc-Kassa autópálya Miskolc-országhatár közötti szakaszának megépítésére fordítják. Ezenkívül turisztikai fejlesztésekre – a diósgyőri vár további rekonstrukciójára, a miskolctapolcai strand második ütemének fejlesztésére -, valamint a városban működő, a közbiztonságot erősítő intelligens kamerarendszert bővítésére, új ipari park kialakítására is jut a pénzből – közölte a polgármester.

Kriza ma kitért arra is, hogy a vár fejlesztése teljes egészében uniós pénzből nem valósulhat meg, a strand pedig csak állami pénzből épülhet, és az ipari parkhoz, valamint a kamerarendszer bővítésére is szükséges az állami hozzájárulás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű