A D&D Drótáru Zrt. igazgatósági elnöke, Kőszeghy Albert szerint is azért volt mindegyik fél számára hasznos a miskolci gyár megvásárlása, mert a tranzakció létrejöttéig ez volt az egyetlen olyan drótgyártásban érdekelt társaság Európában, amely nem állt semmiféle tulajdonosi, résztulajdonosi kapcsolatban alapanyaggyártóval, azaz óriási volt a kiszolgáltatottsága és – nem mellékesen – a többletköltsége. (A fő alapanyag beszállítója 2009-ben a Moravia Steel volt a D&D-nek – a szerk.) „Ma már teljes a vertukim, azaz a vasérc kibányászásától kezdve az acélgyártáson és a buga előállításán át egészen a Miskolcon előállított késztermék értékesítéséig lényegében uzleti partnerekkel egyutt egy kézben van minden, így sokkal költséghatékonyabb a termelés” – foglalta össze az igazgatósági elnök-írja a boon.hu
