A megnyitón részt vett
és beszédet mondott Csöbör Katalin országgyűlési képviselő asszony,
aki elmondta, hogy végre van egy hely Miskolcon, ahol a fiatalok találkozni tudnak és az nem az
iskola, ráadásul a közösségi terekben olyan fontos kérdésekben is informálódhatnak, mint az
otthonteremtés és a CSOK. „Nyugat-Európában a fiatalok sokkal többen és aktívabban vesznek
részt a közéletben, érdekli őket, hogy mi lesz a sorsuk, hogy fognak boldogulni az életben. Ez
azon múlik, hogy mennyit tudnak találkozni, mennyi időt töltenek közösségben, ehhez pedig
nagy lépés az új miskolci közösségi tér” – mondta.
Alakszai Zoltán kabinetvezető szerint minden közösségnek, városnak, országnak a jövője a
fiatalok kezében van. ezért a fiatalokba fektetni a leginkább megtérülő befektetés
Aki pedig a megnyitón bizonyítékot keresett az elhangzottakra, nem csalódott: Nahaj Péter és
testvére, Máté az Új Nemzedék Miskolci Közösségi Terének megnyitójára írt számát, a
Magnificentz Crow breaktáncát és a M Show Drum szinkrondob csoport előadását is hatalmas
taps követte.
