„Hátba szúrva érzem magam
, hiszen nemhogy Vona Gábor elnökségét nem kérdőjeleztem meg soha semmilyen körben (és nem teszem most sem), de soha nem tettem semmit tiltása ellenére”
– írja csütörtöki Facebook-posztjában Novák Előd, akiről szerdán derült ki, hogy Vona Gábor, más radikálisokkal együtt, őt is el akarja távolítani a Jobbik elnökségéből.
Mindenféle liberálisok szólnak bele a párt működésébe
Novák Előd attól, tart, hogy ha megengedik „a bal- és jobbliberálisoknak”, hogy kívülről beleszóljanak, milyen legyen a Jobbik, akkor a végeredmény egy színtelen, szagtalan párt lesz, amelyik „nem hoz radikális változást”.
A posztban idézik egy korábbi beszédét arról, hogy szerinte a pártnak többféle arcra, az elnökségnek többféle személyiségre van szüksége. Ő pedig a garanciája kívánok lenni annak, hogy a Jobbik nem tér le az Alapító nyilatkozatunkban rögzített útról, nem megy bele elvtelen kompromisszumokba.
„Kormányra kell kerülnünk, de nem minden áron.”
Csak ő nem félt Vonától
Elismeri, hogy sokszor fogalmazott meg ellenvéleményt Vona Gáborral szemben négyszemközt és elnökségi körben. Ezek között voltak olyan kritikák is, amelyeket mások nem mertek volna kimondani, mert tartottak Vonától. Novák Előd hozzáteszi, hogy attól nem lesz jobb, ha a problémákat szőnyeg alá söprik, és az ellenérvekkel, veszélyekkel nem néznek szembe. Attól tart, hogy a tagság döntő részének véleményét ezek után már senki sem meri közvetíteni az elnök felé.
Úgy látja, hogy Vona Gábor az egész pártot a maga képére akarja formálni azzal, hogy eltávolítja a másként gondolkodókat és azokat, akik tartják magukat az Alapító nyilatkozathoz. Novák megemlíti, hogy Vona már eddig is gyakran nevezett ki olyan tanácsadókat, akik sokakkban komoly ellenérzéseket váltottak ki.
444.hu
