Ma a tehenek vonulnak Budapesten

6ltBOWIg7CI55o3qa

Tüntetnek a tejtermelők

ma Budapesten, mert szerintük az unió és a magyar állam által nyújtott támogatások nem elegendőek, illetve nem fejtik ki a kívánt hatást.

A termelőknek az is fáj, hogy Magyarországon az utóbbi időben tovább csökkent a nyerstej ára, most kilogrammonként (0,971 literenként) 55-72 forint között van; a tej önköltsége pedig 95-105 forint közötti.
Hétfőn a tervek szerint 9 óra 30 perckor Budapesten, a III. kerületben, a Bécsi úton az Országos Kereskedelmi Szövetség székházánál kezdődik a tüntetés. Itt tenyészállat-bemutatót tartanak, majd várhatóan petíciót adnak át Vámos Györgynek, az OKSZ főtitkárának.
Ezt követően tehénmenetelés következik a fővárosban,
a II. kerületi Keleti Károly utcába a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) székházához. Oda várhatóan 11 órakor érkeznek, és átadnak egy petíciót Oravecz Mártonnak, a Nébih elnökének.
A tehenekkel ezután továbbvonulnak a Lánchídon át az V. kerületbe, a Széchenyi utcába a NAV székházához. Ott – várhatóan 12.30 és 13.00 óra között – petíciót adnak át az illetékeseknek, majd a teheneket elszállítják az istállóba. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű