A szakképzés terén teljes a csőd – véli a legnagyobb ipari szakszervezet. A vegyipari és számos más ágazatot képviselő VDSZ egyebek között ezért állt az elsők között a pedagógusok mögé a jobb oktatási rendszerért folytatott harcukban. A mintegy 30 ezer tagot összefogó vegyész szakszervezet országszerte részt vesz az oktatás reformjáért indított megmozdulásokon.
A VDSZ a kezdetektől támogatja a pedagógusok és diákok harcát, amelyet az oktatási rendszer reformjáért indítottak, hiszen például a szakmunkásképzési rendszer drasztikus lenullázása ugyanis ezt az ágazatot érinti a legsúlyosabban – szögezte le Székely Tamás, a szervezet elnöke. A vegyipar területén vannak a leghosszabb ideig betöltetlen munkahelyek – a vállalatok csaknem 20 százalékánál tartós munkaerőhiány van –, mert nincs jó, sőt, szinte egyáltalán nincs szakmunkás utánpótlás – érvel az elnök. A VDSZ ezért a szakképzési rendszer érdemi átalakításáért felemeli a hangját. Annak ellenére, hogy az Ipari és Kereskedelmi Kamara milliárdokat kapott a struktúra átalakítására, eddig semmi nem történt, teljes a csőd – jelentette ki Székely.
A vegyészek ott voltak már február elején is a miskolci, első nagy tanár-diák tüntetésen, de még nagyobb erőkkel vettek részt Budapesten, a február 13-ai, központinak meghirdetett pedagógus demonstráción, s személyes jelenlétükkel támogatták országszerte a tanárok polgári engedetlenségi akcióját, február 30-ai órás tanítási leállást. A VDSZ országos szolidaritási mozgalmat indított szinte azonnal, amint a pedagógusok bejelentették a demonstrációkat, s számtalan városban segítették a megmozdulásokat. Székely szerint ugyanis most kevés az udvarias együtt érző nyilatkozattétel, a pedagógusok és a diákok harcát ezúttal minden szakszervezetnek, sőt minden embernek fel kell vállalnia, s személyes jelenléttel erősítenie a megmozdulásokat. Az elnök emlékeztetett: a vegyészek sokan voltak a tanárok Kossuth téri tüntetésén is, az ágazatban a szervezők felhívására szülők, nagyszülők és diákok is megmozdultak, s az ország több pontjáról utaztak a fővárosi tüntetésre.
Az elnök úgy véli, most minden szakszervezetnek a pedagógusok mellett a helye, ágazattól függetlenül. Most a tanároknak kell az erő, de lehet, hogy legközelebb másokért, akár a vegyészekért kell majd legalább ekkora tömegnek az utcára mennie. A valódi szolidaritás ugyanis nem a meleg irodákban, nem a kényelmes karszékekben mutatkozik meg – szögezi le az elnök
