Sztrájkkészültségben a volánosok

Zavaros ajánlat, elfogadhatatlan mérték

Továbbra sincs béremelési megállapodás a Volán-társaságoknál, ezért az érdekképviselet folytatja a sztrájk előkészítését, az elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos egyeztetést – közölte Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezetek elnöke, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szóvivője.

Hetek óta tartó huzavona után, a mai – március 11-i – tárgyaláson sem sikerült megállapodniuk a béremelés mértékében a Volán-szakszervezeteknek és a Munkáltatókat Képviselő Szövetségnek(KKVSZ). Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban a kezdeti nullához képest némileg elmozdult a munkáltatói ajánlat, az érdekvédők nem fogadják el ezt, mert még mindig nem éri el a szakszervezeti – idő közben jelentősen csökkentett – követelést, a 3 százalékos bérfejlesztést és a havi 5 ezer forintos béren kívüli juttatást. Az is probléma – mondta Baranyai -, hogy még maga a munkáltató sem képes pontosan megfogalmazni és meghatározni a 3 százalék alatti ajánlatának a részleteit és az összetételét, ez pedig így kezelhetetlen. Ugyanis, egyáltalán nem lehet áttekinteni, hogy kinek, hány százalékot adnának, mert egy teljesen követhetetlen megoldás szerint differenciálnák még azt a keveset is.
A tárgyalásokat március 17-én folytatják, ám a szakszervezetek addig is megkezdik a sztrájk előkészítését, mert félő, hogy a mostaninál jóval nagyobb nyomásgyakorlásra lesz szükség ahhoz, hogy kiharcolják a követelésük teljesülését – szögezte le Baranyai.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű