Mindenkit megszondáztattak az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. miskolci központjában

Érdekesen ünnepelték a nőnapot

az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. miskolci központjában: a műszak végeztével az épület kijáratánál mindenkit megszondáztattak.  Korábban írtuk, hogy Pelczné Gáll Ildikó férje lett a cég első embere.

Dolgozók elmondása szerint a kijáratnál 50-60 ember torlódott fel, amíg egy ember egy darab szondával megvizsgált mindenkit, ami majdnem egy óráig tartott. Ha az ezzel járó megaláztatás és hosszas sorban állás nem lenne elég kellemetlen, sok dolgozó emiatt le is késte azt a szolgálati buszt, ami a miskolci buszpályaudvarra viszi minden délután a dolgozókat, hogy onnan hazabuszozhassanak.
A megszondáztatott dolgozók ráadásul még csak nem is a buszsofőrök voltak, hanem a cég irodai alkalmazottai és karbantartói, akik közül a nők a kollégáiktól kapott virágokkal állták végig a sort, hogy belefújhassanak a szondába, és végre hazamehessenek.
A dolgozók szerint ilyen ellenőrzés még sosem volt a cégnél, és bár a szondáztatással önmagában nincs semmi baj, erre a munkáltatónak megvan a joga, azt, ahogy ez történt, sok dolgozó felháborítónak találta. index.hu itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű