2014. október 27-ről 28-ra virradó
éjszaka Miskolcon, az MSZP irodája elé egy elhullott borz megnyúzott tetemét helyezték el a járdára. Ezzel
egy időben egy ott parkoló autó szélvédőjére egy papírt helyeztek, melyen többek között az
„Így jár minden ávós” felirat szerepelt.
Hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 25 éves férfival szemben.
Azóta már ítélet is van.
A bíróság a vádlottat 180 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, melyet fizikai munkakörben, hetente legalább egy napon díjazás nélkül köteles végezi.
Fentieken túlmenően a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült több mint 282 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.
Az ítélet nem jogerős; a vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést. (A borzos embert úgy sikerült lekapcsolni, hogy ujjlenyomatot hagyott, és az szerepelt a nyilvántartásban. Állítólag…)
A hely elég népszerű. 2004-ben meghalt az a férfi, aki egy szombati napon gyújtotta fel magát a miskolci MSZP-iroda előtt – olvasható a Magyar Televízió Teletext Szolgálatának honlapján. A férfi életéért négy napon át küzdöttek az orvosok, de nem tudták megmenteni. Az 55 éves férfi szerda délben halt bele sérüléseibe. Azt továbbra sem tudni, miért gyújtotta fel magát, mivel nem hagyott hátra búcsúlevelet, és nem volt kihallgatható állapotban. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a miskolci MSZP-székház előtt egy láncon lévő csillagot találtak, ami feltételezhetően az áldozaté volt. A csillagról annyit tudni, hogy fémből készült, és erősen megégett-írták a korabeli lapok. (A férfi állítólag egy ismert sportoló papája volt.)
1. Kiderült-e az indíték?
2. Kizárható a politikai motivum?
3. Honnan volt a borz? (állatkínzás, orvvadászat, lopás stb?)
4. A helyszínen voltak fenyegető feliratok is. Ez tisztázódott?
Az fenti kérdéseket elküldtük dr. Csillám Katalinnak, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettesének.
Íme a válasz:
A 2016. február hó 19. és március hó 01. napján elektronikus úton érkezett – azonos tartalmú – megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom.
Az ügyben eljáró bírónővel folytatott konzultációt követően sajnálattal közlöm, hogy a vádlotti cselekmény indítéka az eljárás során nem derült ki. Erre a nyomozás nem terjedt ki, a vádiratban nem szerepelt, illetve a bírósági eljárásban a vádlott vallomást nem tett. Ebből következik, hogy a második kérdésre sem tudok választ adni. Arra sem derült fény, hogy honnan volt a megnyúzott borztetem, ezzel sem a nyomozás, sem a vádirat nem foglalkozott. A vád tárgya hulladékgazdálkodás rendjének megsértése volt (az állati tetem elhelyezése, amely a környezet veszélyeztetésére alkalmas), a bíróságnak pedig kizárólag a vád tárgyává tett cselekményről kellett dönteni nem pedig az állatkínzásról, orvvadászatról.A bíróság pedig a döntését meghozta.
De vajon miért írta ki a fickó? „Így jár minden ávós”. Lehet hogy még várható tőle néhány vaskos tréfa?
