Miskolci cementgyári kérdőjelek

Továbbra is tart a hatósági

engedélyeztetés folyamata, ezzel párhuzamosan januárban megkezdtük a gyár felújítását – mondta a Magyar Nemzetnek a HCM 1890 Kft. ügyvezetője. Kálmán János kifejtette, hogy 50 saját alkalmazottal, illetve munkafázistól függően 50–100 külsőssel dolgoznak azon, hogy az első gyártósort termelésre alkalmas állapotba hozzák.

Mint mondta, a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították, így az engedélyek már első fokon végrehajthatók, a jogszabályok azonban ebben az esetben sem zárják ki a fellebbezés lehetőségét. Márpedig a tucatnyi szükséges papír mindegyikének ügye másodfokra, közigazgatási bírósági és törvényességi felülvizsgálatra jutott. Az ellenérdekelt LafargeHolcim konszern ugyanis az engedélyeket egytől egyig megtámadta, a környezetvédelmit két zöld szervezet is. Kálmán János elmondta, hogy jelenleg lényegében előre dolgoznak, hogy a műszaki beindításon túl legyenek, mire minden jóváhagyás a kezükben van. Abban bíznak, hogy az első gyártósor még a nyáron elindulhat, de az év második felében akár a másodikat is reaktiválnák. Jelenleg szerényebb költségvetéssel, magántőkéből dolgoznak az üzemen, ezt a tempót azonban banki hitelfelvétellel fel tudják pörgetni-írja az mno.hu

A cég optimizmusa egyelőre nehezen értelmezhető, mert az eszakhirnok.com megkeresésére a Kormányhivatal a következő tájékoztatást adta. 

 A Bányászati Osztályon a tapolcai kőbánya nyitásával kapcsolatos engedélyezési eljárás nincs folyamatban tekintettel arra, hogy az adott területen található bányateleknek jelenleg nincs jogosítottja. A bányatelek új jogosítottjának kijelölése, a pályáztatási eljárást követően a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal hatásköre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű