A VS.hu úgy tudja, hogy 320 pécsi buszsofőr munkabeszüntetéssel küzdene a fizetésének megemeléséért. Közülük ráadásul 180 fő még egy esetleges éhségsztrájkban is részt venne annak érdekében, hogy nagyobb nyomatékot adjon akciónak. Hofekker Ferenc, a Független Demokratikus Szakszervezet elnöke elmondta, hogy a tiltakozásra béreik rendezésének eléréséért kerül sor.
Elfogadhatatlannak tartják ugyanis a munkaadói oldal azon hozzáállását, hogy a 2016-os évre ajánlott béremelés kapcsán „érjék be nulla forinttal”. A közlekedési társaság dolgozói ugyanakkor elmondták, hogy megmozdulásukat mindenképpen úgy folytatják majd le, hogy közben semmiféle veszélynek ne tegyék ki az utasokat.
Valami egyébként egészen biztosan nincsen rendben a hazai tömegközlekedési vállalatok bérezési politikáját illetően. Nem lehet véletlen ugyanis, hogy Miskolcon ugyancsak keservesen tud megállapodni a menedzsment a munkavállalókkal. A helyzet olyan szinten elfajult, hogy a buszvezetők február 17-én már a határozatlan ideig tartó munkabeszüntetés lehetőségét is beharangozták.
A borsodi megyeszékhelyen a dolgozók szintén béremelést és az elmaradt prémiumok megfizetését szerették volna kikényszeríteni a munkaadói oldaltól.
