A Miskolc Televízió meg nem erősített információi szerint, a közlekedési cég 818 dolgozójának több mint a fele nem akar sztrájkolni. Csupán 87-en mondták azt egyértelműen, hogy szerdától nem veszik fel a munkát.
Hát ez szégyen!
Még a szabadnapos embereket is berángatják!!!
Nem engedik az embereket a sztrájk joguk gyakorlására!
Így döntött ÖNKÉNYESEN SZS kipöcsű.Aki így akar valamit kompenzálni??? (komment)
Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek azt mondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk, a törvényileg garantált tömegközlekedést pedig természetesen biztosítják a dolgozók.
Szerinte a cég vezetése törvénytelenséget követ el azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.
A társaság kedden egyébként már jelezte az MTI-nek: arra törekszik, hogy az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítsanak.
Pásztor Imre, a miskolci önkormányzati társaságokat tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkról.
