Jogerősen lezárult az utolsó ügy is, amely még Kriza Ákos 2011 márciusában tett feljelentései alapján indult.
Aki még emlékszik – Kriza Ákos 2011. márciusában 74 ügyben tett feljelentést – ismeretlen tettesek ellen – 6 milliárdos kárt vizionálva…
Az ügyekben kiterjedt nyomozás indult, Debrecenben egy 4 fős nyomozócsoport, folyamatos ügyészségi felügyelet mellett évekig csak Kriza feljelentéseivel foglalkozott, majd alapos nyomozás után azokat bűncselekmény hiányában lezárta; 2013. március 6-án így történt ez, az immár utolsó ügyben is. E határozatokkal szemben a feljelentő panaszt nyújtott be, azt a Főügyészség 2013. áprilisában újra elutasította!
Ezt követően Kriza Ákos időt és közpénzt nem kímélve több pótmagánvádas eljárást kezdeményezett a Miskolci Járásbíróságon. A perek itt indultak meg és zárultak le bűncselekmény hiányában, majd az utolsó a pótmagánvádló indítványára átkerült Nyíregyházára, ahol 2015. szeptember 16-án a Járásbíróság bűncselekmény hiányában az ügyet első fokon ítélettel zárta, melyet a pótmagánvádló szeptember 18-án megfellebbezett. A fellebbezés alapján került sor a Nyíregyházi Törvényszéken az utolsó tárgyalásra 2016. február 9-én, ahol a törvényszék az eljárást jogerősen lezárta – végzésében megállapította, hogy törvényes vád hiányában a bírósági eljárást le sem lehetett volna folytatni!
Öt esztendő elteltével kijelenthetjük, hogy Kriza Ákos összes feljelentése politikai részeként alaptalan volt, a több éves nyomozás, pereskedés értelmetlen volt!
Vajon mibe került mindez az adófizetőknek és lesz-esetleg bocsánatkérés?
