Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselő a parlament honlapján feltüntetett havi 224 ezer forintból él vagy felveszi és eltitkolja 750 ezer forintos miniszteri biztosi fizetését is?

Ózd jobbikos polgármestere szerint a fideszes vagyonnyilatkozatokban vannak „korrupciógyanús fekete lyukak”.

Janiczak Dávid ezt csütörtökön arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: a jobbikos politikus öt helyről vesz fel pénzt, s „ez az elképesztő álláshalmozás nemcsak törvénytelen és erkölcstelen, de maga a korrupció is”.

Az ellenzéki politikus visszautasította, hogy öt helyről kap tiszteletdíjat, felsorolása szerint Ózd polgármestereként, megyei közgyűlési küldöttként és az ózdi média felügyelőbizottsági tisztségéért kap fizetést, s ennek törvényességét mind a jegyző, mind a megyei kormányhivatal megerősítette.

„A szánalmas fideszes hazugságért természetesen megteszem a szükséges jogi lépéseket” – tette hozzá.

Janiczak Dávid egyúttal felszólította Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselőt, hogy nyilatkozzon: a parlament honlapján feltüntetett havi 224 ezer forintból él vagy felveszi és eltitkolja 750 ezer forintos miniszteri biztosi fizetését is.

Az ózdi polgármester szóvá tette, hogy pártja kérésére a Fidesz képviselői nem hozták nyilvánosságra a velük egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatait. „Vajon milyen korrupciógyanús rejtegetnivalójuk lehet?” – kérdezte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű