Pályára léphet Garrett Clarke

A DVTK jégkorong csapatának új

szerzeménye, a 23 éves kanadai hátvéd Garrett Clark pénteken este érkezett meg Miskolcra és ma este az Újpest ellen már pályára is léphet. A csapat légiós kontingensének utolsó tagjával a Liszt Ferenc reptérről hazafelé beszélgettünk.

– Üdvözlünk Magyarországon! Milyen volt az ide vezető utad?
– A repülőút 13 óra hosszú volt, de nem volt annyira rossz. Jelenleg nagyon fáradt vagyok, hiszen már majdnem két napja nem aludtam rendesen. Szükségem lesz egy jó alvásra, aztán holnap felmegyek a jégre és kikorcsolyázom a lábakból az utazást.

– Elmondanád nekünk, hogy mit tudsz Magyarországról és Miskolcról?
– Sok információm nincsen sem az országról sem a városról, annyit tudok mindössze amennyit Jesse és Jason mondott nekem, szinte csak jókat. Úgy gondolom egy jó tapasztalat lesz számomra. Az elején nyilvánvalóan egy kultúrális sokként fog érinteni a hirtelen nagy változás a két kontinens között- mondta a kanadai védő-, de már kíváncsian várom.

– Mit hallottál az új klubodról?
– Úgy hallottam, hogy nagyon jó a csapat. Nyilvánvalóan ismerem Jason Morgant, játszottam vele együtt és véleményen szerint nagyszerű játékos volt, de még jobb edző. Már nagyon izgatott vagyok, hogy együtt dolgozzak vele és a csapattal.

– Végül meg szeretném kérdezni, hogy mik az elvárásaid a szezonnal kapcsolatban? Mit vársz magadtól?
– Elsősorban nem személyes egyéni céljaim vannak, azért jöttem ide, mert bajnokságot akarok nyerni és úgy érzem, ezzel a csapattal minden esélyem megvan rá. Nyilvánvalóan a csapat céljai hozzájárulnak a személyes céljaimhoz is, mivel ha kiemelkedő teljesítményt tudok nyújtani, be tudom bizonyítani, hogy jobb játékos vagyok annál, mint amilyen szerepben otthon beskatulyáztak.

Clarke a 92-es számot fogja viselni a mezén, és vasárnap mutatkozik be az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű