Szilágyi Jánossal verték át a nyugdíjasokat

A Bors mai számában

olvasható, hogy Szilágyi János, egykori tévés-rádiós nagyágyú olyan hirdetéshez adta az arcát és jellegzetes orgánumát, amely a Gazdasági Versenyhivatal szerint megtévesztette az embereket. Szilágyi egy napi száz forinttól elérhető biztosítást igyekszik rásózni a nyugdíjasokra, ami a reklám szerint már ilyen alacsony összegért is kiemelkedően jó szolgáltatást nyújt.

Pedig nem is.

A GVH kivizsgálta a dolgot, és arra jutottak, hogy a cég megtévesztő állításokkal népszerűsíti az ún. Időskori Biztonság életbiztosítást, és ezt nem szabad ám, így fizethetnek is gyorsan 63 millió forintos büntetést. A kifogás az volt, hogy hamisan sugallták, hogy

a biztosítás akár napi 100 forintért érdemi segítséget jelent a temetési és egyéb költségekben, illetve a családjának kifizetett készpénz akár három és fél millió forintot is elérheti, amely segítségükre lesz, ha ön már eltávozott. Napi száz forintért azonban legfeljebb ötven­ezer forint biztosítási összeg volt elérhető a reklámokkal megcélzott nyugdíjas korosztály számára, és a hirdetésekben hivatkozott egymilliós temetési költség fedezésében az utóbbi összeg nem nyújt érdemi segítséget.

Szilágyi János nem nyilatkozott a lapnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű