„A Torontáli és Tátra utcákban
a lakók kérték a fák kivágását, mivel azok belógtak a házak közé” – ezt Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs igazgatója mondta. Azt is: a bejelentés után – mint minden esetben – a szakemberek megvizsgálták a növényeket, és megállapították, nem biztonságosak, az egészséges ágak is töredeznek. Az Aradi sétányon is hasonló volt a helyzet, kívülről hiába tűntek egészségesnek a fák, belül odvasak voltak – tette hozzá.
kivagott-fak-04-aj
„A városgazda minden ilyen jellegű lakossági kérés esetében megvizsgálja a növényeket. Ha nem indokolt a fakivágás, természetesen nem történik meg. Volt olyanra példa, hogy valaki jelezte, vágjuk ki a lakása előtti fát, mert sok rajta a madár, és zavarja, ahogy hangosan csiripelnek. Ilyen indokkal persze nem vágunk ki fát” – magyarázta Pásztor Imre-írja boon.hu
