Fedor Vilmos hozzáteszi:
2015-ben volt százéves a Csárdáskirálynő, a magyar bemutatót idén száz éve tartották – ez jó alkalom lenne arra, hogy az elszármazottakról Miskolc is megemlékezzen. „Ahogyan az ugyancsak itt született Pressburger Imrét, az Oscar-díjas forgatókönyvírót, filmrendezőt beemeltük a város történetébe, érdemes lenne ennek a két embernek az életútjával is foglalkoznunk” – mondja, hozzátéve: megkeresik a városházát, a múzeumot, számítanak a Miskolci Egyetem bölcsészkarának együttműködésére is. A cél, hogy a helyi történetírás révén is „visszakaphassa” Miskolc ezt a két embert. Legyen a Jenbach testvérekkel, nemzetközi részvétel mellett foglalkozó tanácskozás, talán a nemzetközi filmfesztiválhoz kapcsolódva, ahol levetíthetnék az Egy város zsidók nélkül című filmet is.
Bujdos Attila/Északmagyar
