Szabi: Nem először jár Miskolcon. Milyen emlékei vannak a várossal kapcsolatban?
Horgas Eszter: Nagyon színes emlékeim vannak, hiszen sokat játszottam Miskolcon több kiváló helyszínen, különböző felállásban, mint ahogyan az egész életemre jellemző mindez. Voltam az Operafesztiválon klasszikus estel, de Al Di Meolaval is és saját csapatommal a Class Jazz Band-el szintén felléptünk a városban.
Mostani „Föld Hangjai” koncertünk pedig a meseszép Művészetek Háza színháztermében volt látható és hallható, ami éppúgy elvarázsolt bennünket, mint a miskolci közönség akiknek ezúton is köszönjük, hogy velünk voltak.
