A MISEK nem csak a tevékenységet adta át a megyei kórháznak, nem tartozik a másik intézménynek.
MISKOLC. „Sebészet: kettő az egyben” címmel közöltünk cikket nemrég Észak-Magyarország . A cím arra utalt: A szakmai harmonizáció jegyében szeptembertől csak az egyik miskolci kórházban (a megyeiben) működik sebészeti osztály. A cikkben dr. Bezsilla János, a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Osztályának vezető főorvosa kijelentette: „A műszerek, eszközök átadását illetően is van még elmaradása a MISEK-nek”. E mondattal kapcsolatban levélben fordult az Északmagyar a másik intézmény, a Miskolci Semmelweis Kórház (MISEK) főigazgató főorvosa.
Levelében dr. Tiba Sándor kifejtette: a sebészeti és mellkassebészeti fekvőbeteg-ellátás átadása kizárólag a tevékenység átadását jelentette, és az eszközökből, műszerekből semmit sem kellett volna a MISEK-nek átadnia. Ám tekintettel arra, hogy tudták, a műtétekhez műszerekre és eszközökre is szükség van, egy teljes műtő felszerelését, endoszkópos „tornyot” és minden olyan műszert és kézi műszert átadtak, ami a sebészeti, mellkassebészeti ellátással összefügg, illetve a MISEK-ben végzett műtéti típusoknál használatos volt. Hozzáfűzte: „Nemhogy elmaradása nincs, de messze túlteljesítette a pályázatban előírt kötelezettségét a MISEK”-írja a mai Északmagyar. De mit mond Csiba doktor? Ezt. „Mindent megkaptunk, amiben megállapodtunk, ebben közöttünk vita nincs!”
