![]() |
| András Miklós (Fotó: Éliás András) |
– Amikor az asztalitenisz is csatlakozott a DVTK-hoz, nagyon optimistán beszéltél a jövőről. Számítottál rá, hogy fél év múlva feljutó helyen áll a DVTK-Volán az NB I. Keleti-csoportban?
– Azt vártam, hogy az első három hely egyikén állunk majd, ezért kellemes meglepetés számomra is ez az eredmény. Ennél is nagyobb öröm, hogy egy kivételével minden mérkőzésünket megnyertük. A szolnoki döntetlenhez pedig az kellett, hogy mind a négy játékos mélyen valós tudása alatt játsszon, én ilyet még nem láttam, hogy az összes játékos egyszerre fogjon ki rossz napot.
– Ezzel szemben a feljutás szempontjából fontos rangadókat sikerül megnyerni.
– Méghozzá fölényesen! A félegyháziak tavaly az Extraligában szerepeltek, 11-7-re győztük le őket, miként a harmadik helyezett szécsényiek ellen is ugyanilyen különbséggel győztünk.
– Féltávnál első a DVTK-Volán, mennyire vetíti ez előre a bajnokság végeredményét?
– A hivatalos célkitűzés továbbra is az 1-3. hely, azonban sportemberként természetesen a bajnoki címért küzdünk. Az mostanra kikristályosodott, hogy a Kiskunfélegyháza és a Szécsény az ellenfelünk, a többi csapatban hiába szerepelnek korosztályos válogatott játékosok, fokokkal gyengébbek. Elsők vagyunk, természetesen mindenki minket szeretne legyőzni, azonban ez nem lesz szokatlan, hiszen ellenfeleink a bajnokság kezdetétől ismerték az erőviszonyokat. Ahogy ősszel, tavasszal is állunk a kihívók elébe!
![]() |
| András Miklós munka közben (Fotó: Szabó Krisztián) |
– A játékosok közül kinek a teljesítményével vagy leginkább elégedett?
– Széll Zsolt teljesítménye benne volt a pakliban, hiszen ő más kaliber, Extraliga-szintű játékos. Korábban játszott a szerb válogatottban, a Bundesliga 2-ben, várható volt tőle, hogy 31 mérkőzésből harmincat megnyer. A többiek viszont nagyon kellemes meglepetést okoztak. Nem is tudok kiemelni senkit, Kővári Balázs és Doros Szilárd egymást múlta fölül, de Tóth Zsolt is nagyszerűen segített a taktikaadásban a mérkőzéseken. Berecki Dezső parasportoló, őt azért igazoltuk le, hogy sikerüljön a kvótaszerzés, és minél jobban fel tudjon készülni a riói olimpiára. Erős a csapatunk, ezzel a kerettel lenne esélyünk a bennmaradásra az Extraligában is, de ha sikerül a feljutás, akkor tovább szeretnénk erősíteni.
– Az első csapat sikeres, hogy áll az utánpótlás-nevelés?
– Igen, valójában a fiatalok miatt kezdtük el. Kővári Balázs játékos-edző vezetésével két iskolában zajlik a munka, ahol Doros Szilárd és Tóth Zsolt is besegít. Induláskor az volt a célunk, hogy ötven gyerek járjon edzésre, és ezt a számot hamarosan elérjük. A Jókai iskolában hétfőn, szerdán és pénteken, a Csele utcában kedden és csütörtökön 17-19 óra között tartjuk az edzéseket. Ha valaki kedvet kap hozzá, akkor ezekben az időpontokban és ezeken a helyszíneken várjuk a sportolni vágyó fiúkat és lányokat. Ezen kívül szeretnénk, ha január-februártól ezt a két iskola is csatlakozna a „Sport legyen a tiéd” programhoz, hogy a mindennapos testnevelés keretében is lehetőség legyen asztaliteniszezni.
Az edzések helyszínei
Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Miskolc, Csele utca 14. (Martintelep)
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda – Miskolc, Pallos utca 1. (Jókai Lakótelep)
A DVTK-Volán őszi eredményei
DVTK-Volán – Univer Sport KFT 11-7
Szeged AC-Floratom – DVTK-Volán 5-13
DVTK-Volán – ATSK Szeged 13-5
Jászkun Volàn SC – DVTK Volàn 9-9
Nyírbátori ASE – DVTK-Volán 5-13
DVTK-Volán – Félegyházi ASE 11-7
DVTK-Volán – CVSE 12-6
DVTK-Volán – Szécsény II. 11-7
Gödöllői AC – DVTK-Volàn 6-12
A bajnokság állása
- DVTK-Volán 9 8 1 0 17 105:57
- Kiskunfélegyháza 9 7 1 1 15 100:62
- Szécsény II. 8 6 0 2 12 92:52
- Gödöllői EAC 9 5 0 4 10 89:73
- Ceglédi VSE I. 9 3 1 5 7 74:88
- Kecskemét 8 2 2 4 6 69:75
- Szeged AC II. 8 2 2 4 6 61:83
- Jászkun Volán Szolnok 7 2 1 4 5 49:77
- ATSK Szeged 9 1 2 6 4 64:98
- Nyírbátori ASE 8 0 2 6 2 53:91


