Szemet szemért: szétvertek egy muszlim imahelyet

A helyi hatóságok és sajtóforrások közlése szerint az Ajaccio városban történt incidens azért zajlott le, mert mintegy 600 ember összegyűlt azért, hogy kifejezzék támogatásukat az előző este szolgálat közben megsebesült két tűzoltó és egy rendőrtiszt iránt.

Csütörtök este ugyanis a két tűzoltó súlyos, a rendőrtiszt pedig enyhébb sebesüléseket szenvedett egy ismeretlenek általi támadásban. A sajtóbeszámolók szerint a tűzoltókat tőrbe csalták azzal, hogy szándékosan tüzet gyújtottak az említett imahely közelében, majd amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, rajtuk ütöttek. A rendőrtiszt akkor sérült meg, amikor kollégáival a helyszínre sietett rendet teremteni. Egyelőre keresik a hatósági személyek ellen elkövetett támadások elkövetőit.

A pénteki szimpátiatüntetés azután fajult el, hogy a 600 fős tömegből kivált egy közel 300 embert számláló csoport, és átvonult a csütörtök esti támadás helyszínére. A tömegben többen arab- és muszlimellenes szlogeneket skandáltak. Az imahelyre ezután törtek be, a hatóságok szerint a Korán néhány példányát sikerült elégetni.

Manuel Valls francia miniszterelnök a Twitter közösségi oldalon közzétett bejegyzésében elítélte a tűzoltók elleni erőszakot és az imahely meggyalázását, és felszólította a korzikaiakat a köztársaság törvényeinek tiszteletben tartására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű