Losonczi István:
Egy méltatlanul elfeledett bányavasút
(A Diósgyőri Vasgyárhoz kapcsolódó perecesi bányavasutak rövid története)
(A tanulmány a miskolci vasúti régióban 2015-ben, a Vasúti Hidak Alapítvány által Miskolc-Lillafüreden
megrendezett IX. Vasúti Hidasz Találkozó alkalmából kiadott emlékkönyvben jelent meg.)
ELŐZMÉNYEK:
Miskolc – ezen belül is – Diósgyőr, az 1700-as évek végétől egészen a közelmúltig a vasgyártásáról volt híres. Az első
vashámorokat Fazola Henrik telepítette a Garadna völgyébe, Ómassára az 1770-es években. Hosszadalmas
engedélyezési procedúrák után az első vaskohót 1772-ben helyezték üzembe. Fazola Henrik halála után fia, Fazola
Frigyes vette át apja örökét 1813-ban és 1867-ig Újmassán folytatta a termelést. Sem a technológia, sem a termelés
mennyisége nem felelt meg a növekedő igényeknek, így kormányszinten tettek lépéseket egy új, kedvezőbb területen
fekvő, az akkori modern kor szükségleteit kielégítő vasgyár felépítésére. Az új létesítménynek Diósgyőrben, egy kincstári
tulajdonban lévő területet jelöltek ki és az akkori pénzügyminiszter – Lónyay Menyhért – 1867-ben Glanzer Miksa
bányatanácsost állította a gyárépítés élére, aki 1872-ben így indokolta a javaslatot:
„… legalkalmasabbnak ajánlkozott Diósgyőr, az ország közepén feküdvén, a vasúti hálózatnak legnagyobb
összecsoportosulásával sőt avval nemsokára összekötve, kifogyhatatlan barnaszén telepek közelébe, jó indulatú és az
ellentét által nehezen bevethető vidéken és tősgyökeres magyar nép közepette, termő talajon oly előnyöket nyújtanak,
hogy a helyiség választása kétséget nem szenvedhetett…”.
Az építkezés 1868-ben indult és 1870-ben a nagyolvasztó, 1871-ben pedig a hengerde is üzembe állt. A vasgyár
elsősorban az akkoriban rendkívül jelentős vasútépítések sín- és kapcsolószer igényének kielégítésére volt hivatott: itt
gyártották a történelmi Magyarországot behálózó vaspályákba beépített sínek döntő hányadát. [1]
A Diósgyőri Vasgyárat kiszolgáló bányavasutak egykori teljes vonalhálózata
„A vasgyártás meglehetősen energiaigényes iparág. Kezdetekben a faszén felhasználásával működtették a
hámorokat. Később kezdeményezések történtek a közelebbi vidékeken lévő szénlelőhelyek feltárására. Annál is inkább,
mivel a távoli bányákból a gyárba szállított szénféleségek – túl a széles skálán mozgó energiatartalmukon – jóval
megdrágították az előállított termékek árát.
A környékbeli szénbányák a Diósgyőri Koronauradalom területén helyezkedtek el. A Bükk-hegység keleti részén, a Sajó
két oldalán levő szénelőfordulások már az 1700-as évek végén 1800-as évek elején ismertek voltak, hiszen a diósgyőri
vaskohászat megteremtője Fazola Henrik is felfedezett három barnakőszén telepet, fia, Fazola Frigyes pedig komolyan
foglalkozott a faszenet helyettesítő kohászati alkalmazáson” [2].
Mária Terézia 1763-ban engedélyezte a bányászati kutatásokat. Az adott területen bányászott szén minőségét első
ízben, 1788-ban vizsgálta meg Piller Mátyás, aki egyetemi tanár volt. Kedvező szakvéleménye után 1810-ben Fazola
Frigyes gyárigazgató kérte a Kamarától, hogy vashámor üzemeltetése céljából a környező erdőkben kőszenet
bányásztathasson. Az engedélyt 1812-ben adták meg, így a kutatás szakszerű irányítását Jaskovszky Mihály későbbi
gyárigazgatóra bízták. A kőszén bányászat és felhasználás terén a kezdeti fellendülés után az 1850-es évek végére erős
visszaesés történt. A távolabbi bányák kimerülése miatt Diósgyőr környékén 1858-ban Ivascsovics Mátyást bízták meg új
lelőhelyek felkutatásával és ez hamarosan eredményre is vezetett. A Pénzügyminisztérium 1868-ban adott utasítást a
bányanyitások fokozására. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter rendelete 1868. február 5-én került kiadásra, amely a
Diósgyőr határában lévő Pereces bányatelep kialakításáról rendelkezett. A Pereces hegy túloldalán voltak a legjobb
minőségű, kitermelhető széntelepek. Pereces tehát a diósgyőri Vasgyárhoz tartozó bányatelepként jött létre. A vasgyári
kolóniával egyidejűleg 1868-ban kezdték kiépíteni. A vasúti vonalhálózat kiépítése 1882-ben fejeződött be. [1]
A legjobb minőségű szenet az Adriány-telepi (mai nevén: Baross-akna) bányák adták. A bányahálózat teljes kiépülése az
1880-as évek elejére tehető. A Pereces környéki bányák 1905-ben évi 100.000 tonna, 1914-ben pedig már évi 400.000
tonna szenet termeltek. Érdekesség, hogy 1901-ben, az országban az erenyői (perecesi) Új-Aknában alkalmaztak először
villamos mozdonyt a földalatti szállításoknál, később több környékbeli bányában bevezették ezt a vontatási módot.
