Kemény ünnepi meccsek

A két ünnep között is kemény meccsek várnak a DVTK Jegesmedvék csapatára,

hiszen szombaton az Újpest, vasárnap pedig a Ferencváros érkezik a

Jégcsarnokba. Ezekről a találkozókról beszélgettünk Mayer Péter vezetőedzővel.

Eléggé „lestrapáltan” érkezett haza a csapat Erdélyből. Milyen meccsre számítasz

így szombaton, az Újpest ellen?

Az biztos, hogy komoly veszteségeket szenvedtünk az elmúlt napokban, hiszen

hosszabb időre dőlt ki Szilágyi Levente és Tóth Adrián is. Ráadásul a csapat nagy

része kisebb-nagyobb sérüléssel küszködik, így most egy rövid pihenő rájuk fért.

Ez azonban nem lehet túl hosszú, hiszen szombaton máris egy nehéz feladat vár

ránk, mégpedig az Újpest személyében. Velük mindig szoros mérkőzéseket

játszunk, nehéz ellenfelek, legutóbb is csak hosszabbításban tudtunk nyerni.

Nagyon bízom benne, hogy szombaton már bővebb keret áll a rendelkezésemre.

Az biztos, hogy azt a hatvan percet végig kell dolgozni, nem lehet üresjárat. Az

Újpest ugyanis többször bemutatta már, hogy ha lankad az ellenfele figyelme,

akkor gyorsan kihasználják az adódó hibákat. Különös jelentősége lesz a játék

fizikai részének, ebben is dominálnunk kell, ha győzni akarunk.

Vasárnap pedig a Ferencváros lesz a soros ellenfél.

A Fradi hullámzó teljesítményt nyújt, és elég régen játszottunk már ellenük, így

azok a tapasztalatok nem biztos, hogy használhatók. Új játékosok érkeztek

hozzájuk, így most leginkább a mérkőzéseik videófelvételei alapján igyekszünk

feltérképezni a játékukat. Az biztos, hogy a korongot a támadó harmadban kell

tartanunk, hatékony és célratörő játékkal kell föléjük kerekedni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű