A közéletből ismert arc közeledik, Rózsa Edit egykori parlamenti képviselő nyomja a kezembe a civil mozgalom szórólapját: „olyan egészségügyet akarunk, amiben méltó módon lehet gyógyulni és méltó módon lehet gyógyítani”. Azt kívánom, ebből a prospektusból és ne az életből szerezz tapasztalatot! – mondja mindenkinek. Felbukkanásán csodálkozó arcomat látva magától sorolja, hogy ő is az egészségügyben kezdett dolgozni Szegeden, s a parlament egészségügyi bizottságában a ’90-es években is rálátása volt az ágazatra. Ezek alapján is mondja, hogy ez az ellátás nem omlik össze kártyavárként, a leépülés lassú és folyamatos, de már közel áll a végállapothoz, mert a benne dolgozók nem terhelhetők tovább. Fizikailag és lelkileg sem.
Szavait a civil mozgalom aktivistáinak sorsa igazolja. Egyikük nővértársa telefonját idézi, aki sírógörcsben hívta fel, amikor egy éjszaka kiderült, három betegnek kellene oxigént adnia, de csak egy reduktor (nyomáscsökkentő) van az egész kórházban. Neki kellett dönteni, ki maradjon életben. Az eszközök hiánya miatt naponta halnak meg betegek – mondják egyöntetűen. Ahogy azért is – folytatják, mert ha egyetlen nővér van éjszaka 40, de van, ahol akár 70 betegre is, ott semmi garancia nincs rá, hogy öt percen belül odaér a váratlan vészhelyzetbe került ember ágyához.
Kevesen vagyunk, kevés a gyógyszer, az infúzió, és a hozzátartozó szerelék, a fecskendő, a kötszer – sorolják a bajokat a kisbuszban, amíg Miskolcra tartunk. A havi keret többnyire a hónap közepére elfogy ezekből, meg a pelenkákból is, utána a hozzátartozóktól kérik, amit lehet, vagy egymás között „boltolnak” a nővérek. Akik 30-40 éve a pályán vannak, nosztalgiával emlegetik azt az időt, amikor büszkék lehettek a hivatásukra, megbecsülték őket, pedig akkor sem volt sok pénz ezen a területen. Ma a fiatalok nem egyszer a három hónapos próbaidő végét sem várják ki, elmenekülnek. Nem jobb a helyzet a műszakiak vagy a takarítók közt sem, érvel a Semmelweis Egyetem egyik műszakisa, aki minimálbéren próbálja működtetni az egyetemi berendezéseket. Egyáltalán nem ritka, hogy a túlórapénzekkel úgy akarnak spórolni az intézmények, hogy a nővérek tudta nélkül kiírnak nekik szabadságos napokat, amikor pedig az ÁNTSZ munkatársai előre bejelentik az ellenőrzést, eltakarják a hibákat. A nővérek szerint, ha váratlanul kapnának alapos ellenőrzést, majdnem minden kórházi osztályt be kellene zárni az országban. Ma még hivatalosan titkolják, de ők úgy tudják, osztályokat szüntetnek meg vagy vonnak össze nővérhiány miatt. Teljes cikk itt.
