Mindennek vége lett egy csapásra.
Néhány szép év után a kommunista diktatúra kibontakozott, s váratlanul lecsapott a szerzetesrendekre is. 1950 nyarán a miskolci minoritákat is internálták, egy éjszaka alatt elhurcolták, és egy eldugott kis alföldi településre, Homokra vitték őket. Internálásuk másnapján a hívek tömege gyászolt és imádkozott a lezárt templom és rendház előtti nagy téren. Mikor kitudódott, hogy hova kerültek (tömegszállásra, egy tornaterembe szalmazsákokra), a hívek – nem kis kockázatot és fáradságot vállalva – hajnalban vonatra szálltak, és elzarándokoltak Homokra. Élelmiszert is vittek az elhurcolt minoritáknak, akik ferences derűvel viselték megpróbáltatásaikat.
1950 őszén véget ért a szerzetesek internálása, és elkezdődött a szétszóratás több évtizedes időszaka. Az aktív korában lévő, tehetséggel és szép tervekkel megáldott Bonaventura atya is megjárta a maga kálváriáját. Első lépcsőként még Miskolcon maradhatott, a „selyemréti” Szent István-templom plébánosaként a szentély freskójának elkészíttetése fűződik nevéhez. Kórusának tagjaival kapcsolatban maradhatott, de minorita temploma – melynek szépítéséért (művészi tabernákulum, korszerű orgona stb.) olyan sokat tett – csak vendégként fogadhatta. Teljes cikk itt.
