Sütő Szilárd, a DVTK
utánpótlás szakmai igazgatója a közelmúltban Hollandiában és Horvátországban járt tanulmányúton, illetve Angliában elkezdte az FA Youth Award képzést. Tapasztalatairól kérdeztük.
– Miért van szükség egyáltalán külföldi tanulmányutakra?
– Nem mondok újat azzal, hogy
a futball területén is, amit el lehet lesni és beépíteni a mi esetünkben az utánpótlás-képzésbe, hogy előrébb tudjunk lépni. Nem állítom, hogy mindent rosszul csinálunk, de szinte mindent sokkal jobban is csinálhatnánk. Hamarosan elkészül a DVTK Edzőközpont főépülete, és tervben van újabb edzőpályák építése, ahol a külföldi topakadémiákon megismert munkát szeretnénk végezni. Ehhez kellenek a külföldi partnerek és tanulmányutak. Szeretném már a beszélgetés elején leszögezni, hogy a látogatások során nem a hasonlóságot, hanem a különbséget kerestük, mi az, amit át lehet ültetni Diósgyőrbe. Mert valóban sok szempontból hasonló munka folyik ott is és itt is, csak valahogy máshol mégis jobbak az eredmények. Ennek az okát kerestük.
– Mely kluboknál jártál és miért rájuk esett a választás?
– Elsőként a PSV Eindhoven akadémiáján töltöttünk el több napot. A klub első csapata a Bajnokok Ligájában szerepel, keretében 15 saját nevelésű játékossal, ami garancia arra, hogy tudunk tőlük tanulni. Ezt követően a horvát Dinamo Zagreb csapatánál jártunk. Az első csapatuk Bajnokok Ligája-résztvevő, és az U19-es korosztály is az Ifjúsági BL-ben szerepel. Ők a European Club Association akadémiákat felsoroló ranglistáján a hatodik helyen állnak, mindössze 1,3 millió eurós költségvetéssel. Innen nézve nagy pénz, de a futball világában nem az, azaz ők bebizonyították, hogy a pénz nem minden az utánpótlás-nevelésben. Az elmúlt években közel hatvanmillió euró értékben értékesítettek játékosokat, akik közül a ma már madridi Luka Modrić, vagy a liverpooli Dejan Lovren neve minden futballkedvelő számára ismerősen csenghet. A Dinamo mára olyan márka lett a piacon, hogy aki onnan jön, az akár ugyanolyan tudás mellett is többet ér, mint egy kevésbé ismert utánpótlás-nevelő műhelyből érkező. Ennek a kapcsolatnak már volt előzménye, korábban Bene Ferenc és Lippai József is járt Zágrábban, hiszen térben közelebb van, és a klub filozófiája (támadó, labdavesztést követően visszatámadó, agresszív, őszinte futballt játszó csapat) is közelebb áll a DVTK-hoz.
 |
| Sütő Szilárd (Fotó: Szabó Krisztián) |
– Hogyan foglalnád össze a legfontosabb hollandiai és horvátországi tapasztalatokat?
– Mindenekelőtt érdekes volt hallani holland vendéglátóinktól, hogy jövőre jobb feltételek között tudunk készülni náluk, mert ők még csak most tervezik az infrastrukturális fejlesztést. Csak egy példa: a PSV korosztályos csapatai költséghatékonysági okok miatt műfüvön edzenek, míg nálunk jelenleg két füves edzőpálya áll rendelkezésre. Horvátországban pedig a magyar viszonyokhoz képest is gyenge infrastruktúra áll rendelkezésre, ott nincs semmi csillogás. Egyik klub sem működtet bentlakásos kollégiumot – aki távolabbról érkezett, annak természetesen biztosított a szállása -, de Zágrábban arra külön figyelnek, hogy a fiatalok különböző iskolák közül választhassanak érdeklődési körüknek megfelelően.
Ami a legnagyobb különbség, hogy egészen kicsi kortól tudatosan építik a saját játékosaikat. Itthon több helyen 14-15 éves korban igazolnak játékost az akadémiák, holott akkor már „félkész” a labdarúgó, nem tekinthető teljes egészében saját nevelésnek. Mindemellett természetesen érkezhetnek kiemelkedő tehetségű játékosok később is a klubhoz, de az a szabályt erősítő kivétel. Aki 5-6-7 évesen az adott klubnál kezd el sportolni, az észrevétlenül magába szívja a klub játékfilozófiáját, és minden vágya az lesz, hogy bemutatkozhasson az első csapatban. A PSV vagy a Dinamo Zagreb U12-es, U18-as és az első csapata hasonlóan játszik, azonban nem a felállásra, játékrendszerre kell gondolni, hanem a stílus a lényeg. Aki így nő fel, annak könnyebb beilleszkedni az első csapatba, amikor eljön ennek az ideje.
Ehhez kell a nagy tömegbázis, ugyanakkor ketté kell választani a tömegesítést és az elitképzést. Ez úgy oldható meg, hogy az anyaklubnál csak a legjobbak maradhatnak, míg a többieknek meg kell teremteni a lehetőséget, hogy ne szakadjanak el a labdarúgástól. Így a legjobbak egymást tudják inspirálni, míg azok, akiken látszik, hogy nem lesznek profi labdarúgók, a saját szintjükön élvezhetik a játék örömét. Egy hétköznapi példával úgy tudnám leírni ezt az elképzelést, hogy egy nyelvtanfolyamon sem egy csoportban tanulnak a kezdők és a felsőfokú nyelvvizsgára készülők. Jelenleg létszámban a PSV és a Dinamo előtt jár a DVTK, hatékonyságban mégis messze megelőznek. Biztos vagyok benne, hogy nem okozna gondot számukra akár ezer gyerek foglalkoztatása sem, mégis ennek negyedére fókuszálnak.
– Hogyan lehet kimondani egy fiatalról, hogy nem lesz belőle élvonalbeli labdarúgó?
– Azt láttuk Hollandiában és Horvátországban is, hogy a lehető legkevesebbet bíznak a szubjektív edzői megítélésre, ehelyett objektív mérésekkel támasztják alá a döntéseket. Magyarországon sokan meglepődtek, amikor Bernd Storck felmérte a válogatott játékosait a Norvégia elleni pótselejtező előtt, pedig már nyolcéves kortól érdemes adatokat gyűjteni a labdarúgókról, ami már első alkalommal is sokat elárul a fiatal jövőjéről, de utána szépen nyomon követhető a fejlődése. A sebesség, robbanékonyság, az alapmozgások milyensége és a technikai képzettség mind mérhető. Vagy például egy antropometriai felméréssel fiatalon jól belőhető, felnőttkorára milyen magasra nőhet egy játékos, így akiről tudják, hogy várhatóan 175 centiméter magas lesz, akkor sem nevelik belső védőnek, ha 12 évesen éppen ő korosztálya egyik legmagasabb játékosa. Ez az egyéni képzés fontosságának kérdéséhez vezet el, amire kiemelt hangsúlyt fektetnek. Láttunk olyan edzést, ahol három edző foglalkozott három játékossal.
– Milyen tapasztalatokkal lettél még gazdagabb?
– A 8-13 éves kor között a régi iskola szerint lassú tempóban tanulták a gyerekek az egyes mozdulatsorokat. Ezen a világ fejlettebb futballkultúráiban mára túlléptek, ebben a korcsoportban is minden gyakorlatot nagy sebességgel, nagy intenzitással, zavaró körülmények közt végeznek, és külön figyelnek a labdaérintések számának magas szinten tartására. Ennek következtében a fiatalok már ebben a korban is többször elhagyják a komfortzónájukat.
Az is fontos tapasztalat, hogy nem összeegyeztethetetlen a nagy fegyelemmel végzett munka és az, hogy a játékos, az edző és a szülő is jól érezze magát. Pedig óriási a versenyhelyzet, mert minden játékos álma, hogy bekerüljön az elitakadémiára, ezért félévente felmérik a labdarúgókat és nyugodt szívvel eltávolítják azokat, akik valamilyen szakmai vagy emberi ok miatt nem odavalók. A szabályok egyértelműek, mindenki előtt ismertek az edzők, játékosok és a szülők számára összeállított magatartási kódex szabályai.
– Mondhatnánk, hogy könnyű nekik, hiszen a holland és a horvát (jugoszláv) foci évtizedek óta a világ élvonalát képviseli…
– …ugyanakkor ők is változtatnak. A horvát futballra korábban jellemző volt az egyénieskedés, a labda dédelgetése, azonban mára 2-3 érintővel játszanak, és minél hamarabb próbálják mélységi passzokkal előre juttatni a labdát. Zágrábban elmondták, hogy ez nem az egyik napról a másikra történt, hanem elkezdték az utánpótlásban, aminek meglett az eredménye a felnőttek között.
– Legutóbb Angliában jártál, mi volt az apropó?
– Korábban két licencet Angliában szereztem, most pedig az angol labdarúgó-szövetség (FA) Youth Award egyéves tanfolyamát kezdtem el, ami kifejezetten a legfiatalabb korosztályok képzésére koncentrál. Ez azért fontos számomra, mert több éven keresztül a profi futballban dolgoztam, de most képbe kerülhetek a legújabb trendeket illetően. Meggyőződésem, hogy a 8-13 év közötti időszakban kell a legnagyobbat változtatni ahhoz, hogy sikeresebbek legyünk. Abból a szempontból is érdekes az angol példa, mert ők éppen most változtatnak a képzési rendszerükön, mert Magyarországhoz hasonlóan sokkal nagyobb a szurkolói elvárás, mint a válogatott teljesítménye.
– Lesz folytatása a tanulmányutaknak?
– Tervezzük, de elsősorban nem arra gondolok, hogy körbejárjuk a világot, hanem arra, következő lépésként külföldi szakemberek látogatnak meg minket és mondják el véleményüket a látottakról. Bernd Storck – MLSZ sportigazgatói minőségében – már járt Diósgyőrben és sok mindennel meg volt elégedve. Visszavárjuk, de szeretném, ha Angliából is érkezne specialista. Ezen kívül éppen az elmúlt héten látogattak Diósgyőrbe az MLSZ megbízásából a belga Doubble Pass auditáló cég munkatársai, akiktől rengeteg tanácsot kaptunk, amelyek teljes egészében összecsengenek a külföldi tapasztalatokkal. Nem lehet egy az egyben lemásolni a külföldi példákat, azokat a magyar sajátosságokhoz kell alakítani. Sok mindenen kell változtatni, bátornak kell lenni, mert tudom, ez sok érdeksérelemmel, „fájdalommal” jár, de ideje elkezdeni.
