És a nagymamája? Mesélt végre a holokausztról?
Igen, de nagyon türelmesnek kellett lenni, mert nem ömlöttek belőle a szavak, hogy finoman fogalmazzak. A családi történeteket úgy hallgattam, mintha odaszögeztek volna a székhez, de az egész témával való szembesülés volt az igazi dráma. Addig úgy álltam a holokauszthoz, hogy az nem az én tragédiám, aztán kiderült, dehogyisnem, közvetlenül rólam is szól. Kérdeztem, hogy nagyi, ugye nem úgy zajlott, ahogy a zsidó propaganda, a Schindler listája, a Sorstalanság meg a többi beállítja. Azt válaszolta, hogy a filmeket nem látta, de sok szörnyűség történt, őt és minden rokonát gettósították, beterelték a miskolci téglagyárba, onnan pedig Auschwitzba kerültek. Kérdeztem, ugye a csendőrök nem bántalmaztak benneteket, „de, bizony bántalmaztak”. De ugye a magyar csendőrök emberségesek voltak, mindenről a németek tehetnek? „A kassai rendezőig kizárólag magyar szót hallottunk.” Na de parancsot teljesítettek! „Azt aligha adták nekik parancsba, hogy ne adjanak vizet, ne eresszenek be levegőt a vagonokba, és ne engedjék eltávolítani onnan az ürüléket.” De ugye gázkamrák nem voltak, ugye az túlzást? „De, fiam, voltak gázkamrák.” Indulatos lettem: „Honnan tudod? Jártál te gázkamrában?” „Ha jártam volna, nem születik az anyád, s nem születsz meg te sem. De több tucat rokonunk járt gázkamrában. Ők nem jöttek vissza.” Ha ezt nem a saját nagymamám mondta volna nekem, biztosan nem hiszem el. Ráadásul érzelemmentesen, indulat nélkül mesélt. Úgy éreztem magam, mint aki alatt beszakad a befagyott tó, próbál kimászni a lékből, de bárhová nyúl, hasad tovább a jég. Sorra megdőlt minden elméletem. Fuldokoltam.
Nagyi mit tanácsolt?
2012. július közepén elmondtam neki, hogy kilépek a Jobbikból, amire azzal reagált: „Nahát, akkor ez mégiscsak antiszemita párt?” Óva intett, hogy a zsidó utat válasszam, mondta, abból csak szenvedés származik, mert biztosan lesz még holokauszt. Mondtam, azt többé a világ nem hagyja. Se Amerika, se Izrael, se az EU. És a magyar társadalom is érettebb annál… Hazaérve arra jutottam, lehet, tényleg nem jó zsidónak lenni, na de, ha tízből kilencen annak tartanak, még maguk a zsidók is, ami a legszörnyűbb, akkor nincs mit tenni: vállalnom kell a sorsomat.
Az ön felesége mit szól az ura átalakulásához? Amikor összeházasodtak, ön még javában mentében járt, mentében gondolkodott, s gyanítom, a hölgynek az a macsóság jött be. Szerelmük simán átvészelte az extra pálfordulást?
Valóban, mint büszke magyar gyereket ismert meg, de szerencsére elég apolitikus. Szóval normális nő. Mindig magamért szeretett. A konfliktus kezdetén azonnal mellém állt, együtt indultunk az új úton. Sokszor az ő biztatására sikerült továbblépnem. Nem zsidó származású, de kedvesek vele a zsinagógában, és jóban van több rabbi feleségével is. Most velem együtt tanulja a zsidóságot Oberlander Baruch rabbinak és a lubavicsi Chábád mozgalomnak köszönhetően.
Be fog térni?
Az ő döntése, én nem erőltetek semmit.
Végül is Szegedi Csanád jó parti, a jég hátán is megél. Például ön a magyarságbiznisz atyja. Turulbolt-hálózatával betegre kereshette magát.
Csóró egyetemista voltam, amikor megismerkedtem a feleségemmel, az ő kis lakásában éltünk, az apukája autóját használtam. A politikai mellett kétségtelenül volt és van üzleti énem. Dolgoztam apukám bútorüzemében, abból is kereshettem volna sok pénzt, de én olyat akartam csinálni, amit kifejezetten magam fejlesztek ki. Így találtam rá arra, amit ön magyarságbiznisznek nevez: kiadtam azt a könyvet, százezerszámra gyártottam a Nagy-Magyarország matricákat, nemzeti újságot csináltam, Turulbolt-hálózatot nyitottam, erdélyi túrákat vezettem nyolc éven át. Összességében több ezer embert vittem ki, volt olyan csíksomlyói búcsú, ahová négy nagy buszt töltöttem meg. A Jobbikba is úgy hívtak, hogy ha ez a gyerek képes összehozni egy ilyen utat, akkor talán alapszervezeteket, pártot is tud szervezni.
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
Mit árult a turulokban?
Nemzeti ajándéktárgyakat. Még 2005 táján rájöttem, bár rengeteg nemzeti könyvesbolt működik, egyik sem ismeri fel, hogy a betérők nemcsak könyvet akarnak, hanem zászlót, hűtőmágnest, kitűzőt, matricát, képeslapot, pólót is. Kibéreltem hát nyomdát, varrodát, vettem pólóminta-nyomópadot, s magam varrattam, nyomtam, csomagoltam. Sok munka volt benne, de anyagilag megérte, ráadásul örömöt okozott. Munkámhoz egyébként kortárs külföldi politikai példaképet is találtam: Jörg Haidert.
Hol találta?
Apukám fafaragó népi iparművész, jártam vele nemzetközi kiállításokra. Egyik alkalommal, Klagenfurtban találkoztam Haiderrel, akkoriban ő volt Karintia tartományi vezetője. Meghallgattam egy előadását, nagyon inspirált, s azt mondtam magamban, igen, így is lehet csinálni a nemzeti radikalizmust, nem csak úgy, ahogy Csurka.
Hogyan?
Fiatalosan, sportosan, modern öltönyben, jól fésülve, mosolyogva. Az eszmeiségünk becsomagolható úgy, hogy modern legyen, dinamikus, szimpátiát ébresszen.
Ön szerint Haider balesetben vagy merényletben halt meg?
Annak idején azt gondoltam, hogy megölték. Pár év távlatából úgy látom, baleset érte. A szélsőjobb szimpatizánsai azt hiszik, vezetőik makulátlan szentek, miközben ugyanolyan embereket találni ott is, hibákkal, bűnökkel együtt. A Jobbik semmivel sem tisztább, mint a többi párt. Amikor a politika felé indultam, figyelmeztetett egyik politikus ismerősöm: Csanád, ha beteszel egy egészséges almát a rohadtak közé, nem az történik, hogy a rohadtak megjavulnak, hanem az egészséges is megrohad.
Ön is megrohadt?
Sokszor éreztem, hogy nem vagyok odavaló. Párttagként azt kell mondani, amit diktálnak. EP-képviselőként bizonygattam a Jobbik egy stratégiai elnökségijén, hogy marhaság az álláspontunk, miszerint ki kell lépni az unióból. A végén büntetésből az a határozat született, hogy a közelgő EU-ellenes nagygyűlésünkön én leszek a vezérszónok. Csak hogy helyrerázódjak. Sok ilyen kényszer volt, olykor utáltam csinálni.
A 2003-as uniós referendumon hogyan szavazott a tagságunkról?
Akkor még nemmel. Meg voltam győződve, hogy az EU egy zsidó-szabadkőműves összeesküvés, ami a nemzetállamok felszámolására irányul, célja a nagy globális massza. De miután EP-képviselő lettem, megesett, hogy csak három hónap után jöttem haza Brüsszelből, és amikor leszálltam Budapesten, belém hasított, micsoda kis pont vagyunk, politikusaink mégis azon munkálkodnak, hogy elhitessék, mindenki a mi földünket, a mi vizünket akarja. Ezzel nem kisebbíteni akarom hazánk jelentőségét, Magyarország valóban csodálatos hely, imádom Budapestet, de nem egészséges dolog azt hazudni magunknak, hogy mindenki számára Magyarország a világ közepe, mert ezzel saját érzékelőképességünket torzítjuk el.
Varrjuk el a turulboltos, haideres, példaképes szálat.
Ja, igen, az ő modernitását akartam bevinni a magyar szélsőjobba, az ő stílusában kiállni azzal, hogy nem szégyelljük a jelképeinket, sőt felvesszük pólóban, kitűzőben, használjuk matricában. Azt akartam, hogy a magyar nacionalizmus legyen sokkal kezdeményezőbb, aktívabb. Ennek szellemiségében építettem fel a hálózatot. Bejött, lehetett belőle a pártot is segíteni anyagilag.
Mennyit tolt a Jobbikba?
Sokat.
Tízmilliót?
Milliós nagyságrendről beszélünk, de pontos számot nem mondanék.
Utóbb képviselői, pártalelnöki fizetésben a többszöröse visszajött.
Párttisztségért nem járt fizetés, 2009-ig még az útiköltségeket is magam intéztem. Csupán 2009 nyara után kaptam fizetést, az EP-s fizetésemet, és abból is tömérdek támogatást adtam a pártnak.
Közben itthon szárnyalt tovább a turulboltozás?
Az visszaesett, ahogy bejött a gazdasági válság. De azért a legnehezebb időben is rentábilis volt az üzlet.
Mi lett az egzisztenciájával a Jobbikkal való szakítás után?
2014-ig, míg tartott az EP-mandátum, nem volt félnivalóm, de nem késlekedtem, elkezdtem kiépíteni több vállalkozást. Ma ingatlanfejlesztéssel járó munkák viszik el az időm zömét.
A magyarságbizniszből felhalmozott tőkéből lakásokat vesz, elad?
Ennél picit bonyolultabb. Megvesszük, felújítjuk, eladjuk, hasznosítjuk. Sokkal szabadabb élet, mint pártkatonának lenni.
Az új kapcsolatrendszerét használja a bizniszben?
Részben igen, de ez hosszú folyamat része. Eleinte, ha bementem egy zsinagógába, volt, aki kijött, nem mindenki volt hajlandó kezet fogni velem a péntek esti ima után. Szerencsére akadt, aki segített, amikor látta, hogy még az imakönyvet is fordítva fogom. Református liturgiához szoktam, fogalmam sem volt, hol tartunk, hiszen az ima és az énekek héberül vannak. Szüleim annak idején azt mondták, hogy nem kereszteltetnek meg, majd ha felnövök, eldöntöm magam, mi leszek. És így is lett! Bár a zsidóság az ő fejükben valószínűleg nem szerepelt az opciók között. Vicces.
2012 júliusában, a botrány kellős közepén, amikor még nem döntötte el, merre tovább, azt nyilatkozta saját lapjának, a Barikádnak, hogy hamarosan megkeresztelteti a gyerekeit. Méghozzá Erdélyben, azzal a lelkésszel, aki…
Aki annak idején összeadott a feleségemmel!
Igen? Az interjúban így fogalmazott: „A családi vakáció mellett nagyon készülünk a gyermekeink megkeresztelésére, ugyanis mind a két kisfiamat Székelyföldön, ugyanabban a református templomban fogják megkeresztelni, ahol anno engem is megkereszteltek. Csak hab a tortán, hogy a gyermekeinket az az erdélyi lelkész fogja megkeresztelni, aki egyben az én keresztapám is.” Hadovált a barikádosnak?
Azt az interjút nagyon nehéz volt jól megoldani, mert magam sem tudtam, mit akarok pontosan. Egyébként úgy történt, hogy a házasságkötés előtt a lelkészbarátom kérdezte, konfirmáltam-e. Mondtam neki, hogy református gimnáziumba jártam, hatosztályos tagozatra, ott mindennap imádkozni kellett, hetente többször templomba menni, így református vallási identitás alakult ki bennem. Ezek után a lelkészbarátom a házasságkötésem előtt tartott nekem egy házassági felkészítést, vagyis én az esküvő előtt egy hónappal szimbolikusan megkeresztelkedtem.
Szimbolikusan?
Hivatalos megkeresztelés valóban nem történt, bár kaptam papírt róla baráti alapon. Zsidó vallásjogi szempontból akkor is zsidónak számít egy született zsidó, ha megkeresztelkedik. A Talmud azt tanítja, hogy bármikor visszatérhet egy zsidó a judaizmushoz, függetlenül attól, hogy előtte keresztény, buddhista, ateista vagy bármi volt.
A gyerekeket megkereszteltette végül?
Nem lettek megkeresztelve a fiaim.
Mázli.
Az igazi mázli az, hogy harmincévesen történt ez velem, s nem hatvanévesen, mert akkor nem biztos, hogy ezt a döntést hozom. Teljes cikk itt.
