A háború elején Miskolc ipara a hadi konjuktúrának
köszönhetően fellendült,
csökkent a munkanélküliség, nőttek a keresetek, de a prosperitás nem volt tartós. 1940-
től kezdve emelkedni kezdett az élelmiszerek és a közszükségleti cikkek ára. A háború
hatása elsősorban Diósgyőrben és néhány miskolci gépgyártó üzemben érvényesült,
ezek az üzemek kapcsolódtak be leghamarabb a fegyvergyártásba.
A német lengyel háború idején 1939-ben 30-35.000 lengyel katonai és polgári
személy vonult át a megyén és Miskolcon, ízelítőtt adva a háború borzalmaiból. Ebből
mintegy 400 lengyel katonát Miskolcon helyzetek el a VII. hadtestnél a Fried-gyártól
bérelt épületekben.
Magyarország hadba lépését Fekete Bertalan polgármester 1941. július 30-án a
törvényhatósági bizottság ülésén jelentette be. A Szovjetunió elleni háborútól kezdve
Miskolcon is érvényben voltak a háborús előírások: bevezették a kötelező elsötétítést,
légoltalmi parancsnokokat neveztek ki a lakóterületeken, az üzemekben, és elrendelték a
civil férfilakosság légvédelmi szolgálatát a városban. Borbély-Maczky Emil Borsod
megyei főispán 1941. június 30-án kiadott körlevelében „az összes gyanús személyek”
azonnali internálását írta elő, ami túlmutatott a belügyminiszteri rendeleten is.
Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter végül is hatásköri túllépésnek és jogalap
nélkülinek minősítette a borsodi főispán rendeletét. A miskolci rendőrkapitányság 1941-
ben több kommunista szervezkedésben gyanúsított és pacifista nézeteket hangoztató
személyt tartóztatott le. Miskolcon a hadiüzemek révén az ott dolgozókat erősen szűrték
és figyelték.
A második világháború alatt a miskolci VII. hadtest területén több hullámban,
1939–1940-ben, 1941 tavaszán, majd 1942 tavaszán volt tömeges behívás. 1942-ben
indultak a miskolciak a VII. hadtest kötelékében a keleti hadszintére. A VII. hadtest
1942. szeptember közepére – a 11. magyar hadsereg részeként – vonult fel a Don
kanyarnál közvetlenül német csapatok alárendeltségében. 1942–1943 fordulóján, január
12-én a szovjet hadsereg offenzívája során a II. hadsereggel együtt a miskolci VII.
hadtest is felmorzsolódott a többszörös túlerő hatására, mintegy 4000 főre tették a VII.
hadtest veszteségeit. A hadtest életben maradt katonáit 1943 májusában ünnepélyesen
fogadták a népkertben.
Háborúellenes mozgalmak már 1942-ben jelentkeztek térségünkben. De az 1943
szeptemberi diósgyőri béketüntetés nagy figyelemfelkeltő eseménye lett a
belpolitikának. Az eseményt két konkrét hír váltotta ki. Az egyik az volt, hogy
augusztus 11-én a budapesti lapok ismertették a londoni rádió közlését, amelyben
felsorolták azokat az ipari központokat és közlekedési csomópontokat, amelyeket a
szövetséges hatalmak bombázni fognak. A másik tényező az olasz kiugrás híre volt. A
város közvéleményének egy része megrendült a németek biztos és végső győzelmében.
A diósgyőri tüntetést az ágyúgyárban és a megmunkáló műhelyben dolgozó baloldali
szociáldemokraták és illegális kommunisták szervezték meg. 1943. szeptember 9-én a
reggeli szünet időszakában a megmunkáló műhely és a szerelde munkásai leállították a
gépeket, és az irodaépület felé indultak, békét és magasabb bért követelve. A diósgyőri
akciónak híre ment, napokig tartottak a kihallgatások. Simon Albertet és Turóczy
Lászlót tartóztatták le, de kellő bizonyítékok hiányában nem állították hadbíróság elé
őket. Oszip Istvánt, az egyik szervezőt bevonultatták. Folytatjuk
Somorjai Lehel történész tanulmányából
