Nézzünk egy kicsit a Tripadvisor görbetükrébe. Összegyűjtöttük a legnegatívabb kritikákat a miskolci nevezetességekről
.
Kezdjük azzal, hogy kevés olyan hely van a portálon Miskolcról, ami elég értékelést kapott ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le (talán a Barlangfürdő az egyetlen). A hozzászólások kiválasztásánál szempont volt, hogy 3 vagy az alatti csillagra értékeljék a helyet, valamint hogy a bejegyzés egy nem magyar állampolgártól származzon. Tisztában kell lennünk ezekkel a hiányosságokkal, hiszen a külföldiek ezeket a véleményeket fogják először elolvasni.
Lillafüred
„A híres barlangokat csak akkor érdemes megnézni, ha beszélsz magyarul, ugyanis kísérő nélkül nem engednek be. A híres vízesés pedig nem működött, de csak magyarul tudták elmagyarázni, hogy miért nem, ezt pedig nem értettük.”
Diósgyőri vár
„A legtöbb szoba még üres.”
„Nagyon messze van a belvárostól, csak magyar nyelvű idegenvezetés van.”
Barlangfürdő
„Ez volt a kirándulásunk legkiábrándítóbb része. A személyzet goromba volt és nem segítettek. A víz tiszta klór volt és hideg is – nagyszerű hely, hogy összeszedj egy megfázást.”
„Nem úgy nézett ki, mint a fényképeken. Gondoltuk, beugrunk úton Budapest felé és pihenünk pár órát. Az egész nagyon zsúfolt volt és mocskos, az öltözők kicsik. Fél óra után továbbálltunk.”
„.”
„Szomorú, hogy egy ilyen nagyszerű helyet elszúrtak az adminisztrációval. Zsúfolt, az öltözők majdnem szétesnek, kicsik és büdösek.”
„2 órát utaztunk Budapestről, hogy ellátogathassunk a barlangfürdőbe. Nagyon, nagyon zajos és csak a klór szagát érezni.”
„Óriásit csalódtunk, családosoknak nem ajánlom. A személyzet udvariatlan volt. A kaja egész jó áron van, de pocsék minőségű.
„Zsúfolt és egyáltalán nem tiszta. Minden alkalommal 20 percet kellett várni a bárnál, hogy kiszolgáljanak.”
„Nem lehet úszni, a szaunáért pedig külön kell fizetni”
Vadaspark
„Nekünk, braziloknak egyáltalán nem nagy élmény, ilyen állatok a hátsó kertünkben is vannak.”
Deszkatemplom
„Látszik, hogy felújították, de nem elég lenyűgöző.”
„Csak akkor látogasd meg, ha szereted a fából készült épületeket.”
Avasi kilátó
„Ez egy TV torony, kilátással.”
boon.hu
