Kinek fáj a bükki tájba illő gyári dudaszó?
1990. ÁPRILIS 20. Vannak örök érvényű dolgok, ezeken sem az erőszak, sem a bűbáj nem képes változtatni – írja jegyzetében Brackó István, az Észak-Magyarország vezető publicistája, a lap 1990. április 20-i számában.
Télen hideg van, nyáron meleg, délben harangoznak, temetéskor, születéskor, esküvő alkalmával koccintani kell. Ezek a gondolatok a helyi rádió adását hallgatva jutottak az eszébe: egy levélíró azt reklamálta, miért fúj a gyár.
A riportban megszólalók azonban nem neheztelnek ezért, így a gyár továbbra is fúj majd reggel 5-kor és 6-kor, a délutáni és az esti műszakváltáskor.
„A gyári dudaszó éppúgy hozzátartozik a tájhoz, mint a Bükk, az első vidéki kőszínház, Déryné és Szemere Bertalan kegyhelye. (…) ne a rombolásban legyünk bátrak, sokkal inkább a múlt jó hagyományainak megőrzésére bátorítsuk egymást” – írja tehát Brackó István, 1990 áprilisában.
