A szegedi egyetem kancellárja szerint
az intézmény működési szabályzata nem tartozik az egyetemistákra. “Jó mulatság, férfi munka volt” – közölte a szabályzat elfogadásáról.
A kamudoktorival is rendelkező kancellár, Devecz Miklós, a SZTElevíziónak adott interjúbanúgy fogalmazott, hogy az intézmény új Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása (SZMSZ), amely ez év március 30-án lépett hatályba, „jó mulatság, férfi munka volt.” „Nagyon hosszú és alapos előkészítés előzte meg” annak ellenére, hogy „látszólag nagyon egyszerűnek és gyorsnak tűnő” szenátusi ülésen fogadták el. Ezt remekül példázza, hogy elmondása szerint „több mint 20 órát” tárgyalták azt a dékánokkal. Az SZMSZ elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyetem a nemzetközi porondon is megállja a helyét, azt teljes konszenzus övezi, hiszen elmondása szerint még Palkovics államtitkár úr is példaértékűnek tartja. teljes cikk itt.
