Walter MittyTulajdonképpen nem is nagyon
emlékszem a másfél évtizeddel ezelőtti utolsó, teljes napfogyatkozásra. Illetve… édesapám miatt nagyon is emlékezetes.
Épp azokban a napokban történt, hogy rosszul lett, és a háziorvosi rendelőben alighogy megvizsgálták, máris leültették: ne is menjen sehova, azonnal hívják a mentőt!
Bevitték a kórházba. Mondjuk, olyan körülmények közé, hogy nem volt takaró az ágyán, a nővér azt mondta, keressen magának valahol a kórtermekben… (Ugyanúgy fejlődött akkor is az egészségügy, mint ma.)
Teltek az órák, próbálta megtudakolni, végül is mi baja van, mekkora a veszély, minek hozták be. Csak annyi választ kapott: majd ha megjön a főorvos, attól megtudja. És mikor jön? A válasz: az összes orvos az osztályról elutazott a napfogyatkozást megnézni! Három nap múlva jönnek vissza…
Apukám addig feküdt, félt és reménykedett. Három nap után megjelent egy orvos, ránézett a papírjaira, és azt kérdezte: hát maga meg minek fekszik itt, nincs semmi baja! És azzal a lendülettel haza is küldték.
Sose tudta, tudtuk meg, mi volt ez az egész.
