Miközben a sajtóközleményein kívül alig ad
magáról életjeleket az MSZP, a háttérben
ismét kiújultak a párton belüli hatalmi
harcok. Mesterházy Attila és hívei azzal bírálják a szocialista párt vezetését, hogy az MSZP nem tudott profitálni a Fidesz népszerűségvesztéséből, nem képes kitörni a rossz anyagi helyzetből. A pártelnök, Tóbiás József környezetében viszont úgy látják, Mesterházy csak alkalmat keres arra, hogy visszatérjen az MSZP élére, a hatalmai harcok pedig fékezik a párt tavaly elkezdett újjászervezését.
Mesterházy négy évig volt a szocialisták elnöke, 2014. május 29-én mondott le, miután az MSZP vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon, a fővárosban a párt csak a negyedik helyezett lett a Fidesz, a DK, az Együtt-PM mögött. A politikus a parlamenti frakció éléről is távozott, a tisztújító kongresszus július 19-én Tóbiás Józsefet választotta utódául, majd ő került a képviselőcsoport élére is.
Arról, hogy Mesterházy tervezi a visszatérést, már szeptemberben beszámolt a HVG. A hetilap akkor azt írta, hívei nem első emberként hoznák vissza az exelnököt: valamilyen más kulcspozícióban látták volna szívesen az önkormányzati választás után. Forrásaink szerint Mesterházy tavaly még hűtötte támogatóit, hárította a kéréseiket, január közepén viszont már gyűlést tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón (korábban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében is volt hasonló találkozó). Azóta – ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt – járja az országot, sorban keresi fel az MSZP szervezeteit.
Baloldali radikalizmust!
Ha folytatódik a párt lecsúszása, akkor érdemes lesz elgondolkodni egy új, zöldmezős szervezet létrehozásán – ezt egy Mesterházy köreihez tartozó fiatal politikus fejtegette egy hete egy szűk körű háttérbeszélgetésen. A hvg.hu több, az exelnökhöz húzó MSZP-s politikustól is megkérdezte, hogy valóban számolnak-e ilyen forgatókönyvvel, de egybehangzóan állították, szó sem lehet a párt elhagyásáról, ez ugyanis az ő karrierjük végét is jelentené. Viszont hangsúlyozták, társuk „óvatlan” kijelentése jól mutatja, milyen rossz hangulatban vannak.
Mesterházy környezetében úgy vélik, a szocialisták országos szervezetüknek köszönhetően helyileg annyira be vannak ágyazva, és az MSZP márkanévként is elég ismert ahhoz, hogy a párt nem tud úgy eltűnni, mint tette azt az MDF vagy az SZDSZ. „Az MSZP akkor lesz halott, amikor annak látszik” – mondta a párt egyik prominense, aki ezzel arra utalt, egyedül abból az apátiából fakadó tétlenség ölhetné meg pártját, ami akkor uralkodna el, ha 6-8 százalékos párttá zsugorodnának. Az MSZP-nek ez a megkerülhetetlensége sok középgenerációs szocialista politikusra nehezedik súlyként, úgy érzik a brand akadályozza az újabb gondolatok kommunikációját. Ezért is hangozhatott el egy háttérbeszélgetésen egy fiatalabb MSZP-s képviselő szájából, hogy „rohad a szegfű„, és mivel a párt szétszakítása nem merül fel politikai realitásként, legalább egy új logó és arculat kialakítását sürgetik többen.
Szikszón forrásaink szerint Mesterházy 100-120 ember előtt elemezte az MSZP stratégiáját, illetve politikai helyzetértékelést tartott. Egy résztvevő azt mondta a hvg.hu-nak: lényegében azt mondta el, mit csinálna másképp, ha ő vezetné a pártot. A volt elnök szerint az MSZP nem tűnik ki a többi ellenzéki párt közül, nem volt képes érdemben növelni a táborát a tavalyi választások óta, ritkán jelenik meg a médiában. Szerinte még az RTL Híradójában is inkább az Együtt és a PM politikusai szerepelnek, mert az MSZP-ből kevés a nyilatkozó. Ezért a párt a választók számára nem igazán látható. Majd arról beszélt, a pártnak erőt kellene mutatnia, támadnia és radikalizálódnia kéne: hatásos, könnyen érthető üzenetekkel kell kommunikálnia még azt is felvállalva, ha az értelmiség ezért populistának bélyegzi. Úgy tudjuk, január végén azt is kifejtette, ha azokban a hónapokban, amikor a kormány defenzívában van, nem épít karaktert a párt, akkor később már nehezebb lesz, mert Orbán Viktor konszolidálni fogja helyzetét, az ellenzéki szavazókon pedig megint úrrá lesz az apátia.
A találkozót forrásaink szerint fő támogatója, Gúr Nándor, a volt Borsod megyei elnök szervezte, több parlamenti és önkormányzati képviselő, az exelnök pártján álló megyei elnök is jelen volt. A résztvevők a Mesterházy alapította Harmadik Hullám Platform röpiratát vitatták meg. A volt elnök nemcsak Szikszón bírálta a hivatalos irányvonalat, folyamatosan járja országot, a pártfórumokat az őt támogató képviselők szervezik. Forrásaink szerint a párt választmányán már ritkábban szólal fel, ott inkább az őt támogató fiatalok a hangadók.
Ezzel párhuzamosan Tóbiás József is végiglátja a helyi szervezeteket, egy, a pártelnököt támogató MSZP-s szerint „tűzoltás végez Attila után”. A pártelnök már maga is azt szorgalmazza, az MSZP szólaljon meg gyakrabban, a jövő héten induló parlamenti szezonban vegyék elő a fideszes politikusok vagyonosodását, kényesebb ügyeit.
Prés alatt
A pártelnök környezetéhez tartozó forrásaink csak találgatják, mi lehet Mesterházy szándéka. Egy, a párt idősebb generációjához tartozó politikus úgy vélte, olyan hangulatot akar kelteni az MSZP-ben, hogy a szervezet „vezetetlen”, az elnök alkalmatlan. Így nyomás alatt próbálja szerinte tartani a konfrontációt kerülő Tóbiást, hátha önként lemond.
