Miskolcon is megkezdjük az aláírásgyűjtést a boltok vasárnapi nyitva-tartásáról szóló Népszavazás kiírásáért

Mint ismert, a kormány a KDNP elnevezésű fantompárt nyomására elfogadta azt a törvényt, mely március 15-től megtiltja a boltok vasárnapi nyitva tartását, holott a kezdeményezést sem a pártok, sem a szakszervezetek, sem pedig a közvélemény nem támogatta.

A következményeket már most láthatjuk: a két nagy élelmiszerlánc és egy barkács áruházlánc bejelentései alapján, heteken belül bezárhat 70 áruház, a törvény miatt elbocsátottak száma pedig akár a 30 ezret is elérheti.

A DK már kezdetben jelezte, hogy népszavazást szeretne kiíratni az ügyben, de a Nemzeti Választási Iroda (NVI) arról tájékoztatott minket, hogy kérdésünket nem terjesztik a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé, mivel egy másik fantompárt (az Összefogás Párt) elnöke már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést, és abban még nem született jogerős döntés.

A Demokratikus Koalíció azonban nem nézi tétlenül, hogy a Fidesz egy ilyen ócska trükkel megakadályozza egy népszavazás kiírását és elvegye a magyar állampolgárok döntéshez való jogát, ezért:

– ha a Fidesz nem hagyja, hogy a DK megkezdje az aláírások gyűjtését a Népszavazáshoz, akkor a DK megkezdi az aláírások gyűjtését a Népszavazásért.

A Demokratikus Koalíció által a hét elején útjára indított, a népszavazás kiírását célzó petíció szövegében ez áll:

„Alulírottak támogatjuk, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi nyitva tartásáról népszavazás döntsön”

A DK Miskolcon és a megye nagyobb településein aláírások ezreivel fog nyomást gyakorolni a hatalmához görcsösen ragaszkodó Orbán-kormányra azért, hogy minél hamarabb elindulhasson a Népszavazás, mely nem a DK, hanem minden szabadságához ragaszkodó magyar ember közös ügye!

Ennek érdekében a jövő héttől a DK Miskolc Infó Ponton (Arany Corvin Üzletház) és több közterületi nyilvános ponton gyűjtjük az aláírásokat!

dr. Tompa Sándor Varga Gergő

DK Miskolc elnöke DK Miskolc alelnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű