Bihall Tamás: Miskolc és a megye már sosem lesz kohászati fellegvár

A kamara korábban sem értett egyet azzal, hogy a megyeszékhely kereskedelmi-pénzügyi központ legyen, nekünk az ipari kultúrában kell keresni a hagyományainkat, és örvendetes, hogy 2014-ben az idetelepült nagybefektetők (például a Takata) alapvetően a termelés pozícióját erősítik, jellemzően a járműiparhoz kötődően, de ez nagyon széles terület, hiszen az anyagöntészeti terület és az ehhez kapcsolódó logisztikai és egyéb kiszolgáló iparágak is fejlesztéseket hajtottak végre. Emellett a vegyipar is őrzi a pozícióját, aminek köszönhetően azt gondolom, hogy 2015-ben is folytatódni fog a megye ipari növekedése.
Hosszú évekig, évtizedekig a kohászat fellegvára volt a megye. Ez azonban mára szinte teljesen eltűnt, ugyanakkor az autóipar hatalmas léptékkel fejlődik. Kérdés, tudjuk-e tartani a tempót például szakemberképzésben, infrastruktúrában, alvállalkozókban?
BIHALL TAMÁS: Miskolc és a megye már sosem lesz kohászati fellegvár, bár örülnék annak, hogyha a miniacélmű-koncepció megvalósulna, ezzel több száz embernek adhatna munkát. Ugyanakkor a fémipar, öntészet – főleg a járműipari kapcsolódása miatt – fontos terület lesz. A gépipar a megye egyik kiemelkedő ágazata, és ezen belül is a járműipar jelentheti a kitörési pontot. Interjú Bihall Tamással az Északban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű