Ingyenes Próbaérettségi Napot szervez a Studium Generale!

unnamed

A Studium Generale, a Budapesti Corvinus

Egyetem hivatalos érettségi

előkészítője 2015. február 14-én rendezi meg az Országos Nyílt Próbaérettségi

Napját, ahol az ország bármely középiskolás diákja írhat próbaérettségit az általa

választott tantárgyból.

Az esemény keretein belül a diákok történelem, matematika, elméleti és üzleti

gazdaságtan tantárgyakból mérhetik fel tudásukat emelt- és középszinten egyaránt. A

próbaérettségiken a részvétel teljesen ingyenes, és erre az ország több pontján is

lehetőség van: Budapesten, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon és

Pécsett. A Próbaérettségi Nap megvalósulását az EU-Diákok támogatja.

A rendezvény célja, hogy a tanulók a próbaérettségi megírásával visszajelzést kapjanak

jelenlegi tudásszintjükről és reális képet kapjanak arról, hogy milyen hiányosságokat kell

pótolniuk az érettségiig hátralévő három hónap folyamán. Ezen felül ez egy hasznos

lehetőség rutinszerzésre is, amellyel könnyebben lehet a gyakran felmerülő vizsgadrukkot

leküzdeni, mivel egy valós, az érettségihez nagyon hasonló szituációban kell kipróbálniuk

magukat.

A megírt tesztvizsgákat a Studium Generale diákszervezet tagjai javítják ki és

véleményezik, valamint konzultációs lehetőséget is biztosítanak a feladatok mellé írt

észrevételeken felül.

A szervezők körülbelül 2500 középiskolás tanulót várnak a rendezvényre, amelyen a

részvétel egy ingyenes előzetes regisztrációhoz van kötve. Jelentkezni 2015. február 8-ig

lehet a www.studiumgenerale.hu honlapon a „PRÉ Nap” menüpont alatt, valamint további

információ a rendezvényről az „SG Országos Nyílt Próbaérettségi Nap” Facebook oldalon

érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű