Párizsban agyonlőttek tíz
újságírót. Ez nem csak egy hír, több annál. Deklarálom (lám, ilyen értelmiseggien fejezem le… bocs’, ki magam): MÉLYEN ELITÉLEM A PÁRIZSI BARBÁR GYILKOSSÁGOT! És azért „csak” tíz áldozatot írtam, mert ez a szám illeszkedik a cím két szavához. A rendőráldozatok legfeljebb az egyikhez. De irántuk is együtt érzek, hiszen a munkájukat végezték, tehát hősök. Helyesebben, a hozzátartozóikkal érzek együtt, mert ők, a meggyilkoltak már nincsenek, irántuk tehát nem érezhetek. Azt szokták mondani, amikor valaki meghal, hogy nem halt meg, mert, mondjuk, örökké él a szívünkben. És egyébként is köztünk van. És némelyek hipokritaként emelik tekintetüket az égre. Nem, nincs itt köztünk, és aki meghal, az nincs többé. Megeszik a férgek. Legfeljebb csak könyvek maradnak utánuk, ha író volt a halott, és emlékek, ha nem. (Egyébként az áldozatokból is hasznot húz a párizsi lap: eddig hatvanezer példányban jelentek meg, de a tragédiát felhasználva a következő számot már kétmillióban nyomják. Az anyagias kurva anyátok).
A két rendőr egyébként bizonyára bátor volt. Nem annyira, mintha pl. csauseszku Romániájában lettek volna ellenzékiek, nem, nem annyira. Mert diktatúrában mást jelent bátornak lenni, mert bele lehet halni, ezért természetes, ha diktatúrában domesztikálódnak a bátor emberek. Demokráciában is nehéz bátornak lenni, könnyen azt lehet hinni, hogy nincs rá szükség.
Nem lévén hívő, de ateista sem (leginkább kereset nélküli, keresetlen istenkereső vagyok. Woody Alan: „Isten úgy tudna jelet adni, ha átutalna a számlára egy jelentősebb összeget”. Nehéz dolga lenne – nincs számlám), belegondoltam, mi lenne, ha a pápa perverz szokásairól készítenének az élclapok karikatúrákat. Ettől a gondolattól csak köpésnyire a következő gondolat: ha a csodarabbiról? Akkor is ilyen harcosan védenék a sajtószabadságot a véleményformáló értelmi seggek?
Nemrég olvastam Frederick Forsyte (ő írta a Sakál napja című kultuszregényt is) Halállista című regényét, ami a véreskezű iszlám terroristákról szól (meg persze felfedi az amcsi piszkosszolgálatok piszkos eszközeit. Szijáé. Hogy mi az a szijáé? A hogyishívjáknél több, a micsodánál kevesebb). Egyébként szar regény, nem érdemes elolvasni. Csak arra jó, hogy megértsük: komolyan kell venni az elvakult iszlám gyilkosokat.
Nem hiszem, hogy a politikusok értelmiségiek lennének. Bizonyság, hogy az egyik oldal Rikárdót nem tartja magyarnak, a másik oldal pedig Rikárdónak nevezi magát. A magyar (valódi) értelmiség= írók, művészek is kiállították önmagukról a bizonyítványt. Egyik oldalon kórusban dicsérték 2006-ban a közélet legundorítóbb férgének monológját, amiben elismerte, hogy átbaszta az országot. A másik oldalon, önmagukat komolynak tartó írók, a zsidó írók nevét megkülönböztető jellel, kurziválva írták (ez a sárga csillag előszobája, hogy képzavarral éljek). Visszatérő kérdésem: van az embernél undorítóbb állat? Visszatérő válasz: nincs. Módosított kérdésem: van a magyar értelmiségnél megalkuvóbb, gonoszabb és hülyébb állat. Válasz: szerintem nincs. Ebben az országban raritás, ha látunk valakit, aki a helyén van. Mi a raritás? Válasz a 23. sorban. De egy ilyen reménytelen ország – itt még a munkába belehalni sem érdemes. Vagyis igen. Abba talán.
Magyarországon (tartok tőle, a világban is) kétfajta sajtószabadság létezik: a MIÉNK, és a tietek. ((Maga felé hajlik, mint a teve fasza. ( Ne magázzon!)). Mind a két oldal csak a saját igazát ismeri el; csak a saját fájdalma igazi fájdalom. ((A „saját igazát”-féle ásatag elméletet még erősíti a sánta járású igazságszolgáltatás, ami nálunk sem független, és a világban is mindenhol a hatalom szelídebb kutyája (ellentérben a rendőrséggel, ami a hatalom pitbullja)). Rob Roy: „A hatalom trágyadomb, Betty, én meg egy kakas vagyok, és kukorékolok rajta”.
És aki másképpen gondolkodik, mint a véleményformáló értelmi seggek, annak beverik a fejét (ez alkalmasint behelyettesítendő más szavakkal: lelövik, kirúgják az állásából, éhen halasztják, estébé).
Ebből következik saját elméletem arról, hogyan kell élni:
Fejjel a falnak – és az ütött résen át tovább.
Utóirat: A cím sugallatával ellentétben mai jegyzetem nem csak az értelmi seggekről szól. Sokkal inkább a halálról. Mostanában sokat gondolok erre. Ha majd annak rendje szerint szétszórjátok hamvaimat a Bükkben, az a pár ember, aki jelen lesz, üljön le a Borostyán étterem kocsmai részében, kávét igyon, vagy akármit. És hallgassanak, vagy beszélgessenek, de ne rólam. Csak esetleg annyit, hogy: Calvero meghalt. Nincs. Ámen.
Calvero
