Nem ismerték fel a nyomozók a miskolci rablót…

Amikor Cs. Richárdot beidézték egy más ügy kapcsán

a rendőrségre Budapesten, érthető módon némileg ideges lett. Annyi lélekjelenléte azonban még volt, hogy óvintézkedéseket tegyen, tartott attól, hogy a nyomozók átkutatják majd a lakását. A 9 milliméteres Parabellumot, amit az egyik rablásánál a biztonsági őrtől szerzett, a Déli pályaudvaron egy csomagmegőrzőben rejtette el: kibérelte a 27-es fió­kot, ide dugta a pisztolyt. Miután így elrendezte a dolgait, besétált a III. kerületi rendőrkapitányságra. Ott türelmesen megvárta, amíg az ügy előadója beszólította az irodába. Hogy elüsse az időt, informá­cióink szerint felcsapott egy Zsaru magazint, amit a várakozók szoktak olvasgatni. Addig lapozgatta az újságot, amíg bele nem akadt abba a cikkbe, amit pont róla írtak. Cs. Richárd nézegette a fényképét a rendőrségen ülve, és amikor látta, hogy a zsaruk közül nem ismerte fel senki, egészen megnyugodott.

A bankrabló a Zsaru magazinnak ezt a cikkét olvasgatta a kapitánysá- gon: jól látszott az arca, mégsem ismerték fel

– Ekkor azonban ügyfelem már tudta, csak idő kérdése, hogy lebukjon. Így amikor a rendőrségről hazament, eldöntötte, hogy feladja magát. Napokig azon gondolkodott, hogy melyik kapitányságra mikor menjen be, hogy az biztonságos legyen számára – magyarázta a férfi ügyvédje, Lichy 
József-írja a blikk.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű