Ildiko MacsBúcsú egy kedves jó baráttól,volt kollégától,Hubai
Grúber Miklóstól.
Fáj a lelkem,mert meghalt egy jó barátom és volt rádiós kollégám,Hubai Grúber Miklós,aki hosszú évekig küzdött a súlyos betegséggel,amely december 17.-én legyűrte. Csodálatos jegyzeteket írt és ízesen,jellegzetes stílusban olvasta fel őket a rádióban. Ezekből aztán később könyvek születtek.Tehetséges ember volt. Erdő mérnökből lett tollforgató és rádiós. Amikor a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiójába került, örömmel segítettem első lépéseit. Mert kérte,igényelte.Ő mindent jól akart csinálni. Mindig azt mondta,én tanítottam meg a szakmára.Egy biztos,ha megírtunk egy jegyzetet,vagy kommentárt, kölcsönösen elküldtük egymásnak .Több szem,többet lát alapon segítettük egymás munkáját. Amikor mi ,a volt kollégák Miskolcról utolsó könyvének bemutatójára mentünk el két évvel ezelőtt Egerbe, már nagyon beteg volt.Operációk, számos chemoterápia után,rengeteg kín és fájdalom után volt,mégis felhőtlen boldogság ült ki az arcára ,amikor meglátott bennünket. Pedig már csak a szeme volt a régi. Az a csillogó, mindent ismerni akaró, kíváncsi és mégis szeretetteljes tekintet,amely olyan jellemző volt rá.Februárban lesz a hamvasztás utáni búcsúztatása,mert a család -ahogy az manapság lenni szokott-messzire sodródott egymástól. Miklós nagyon szerette őket. S lelke csak akkor nyeri el végső békéjét,amikor mindannyian ott lesznek vele.S ott leszünk mi is mindannyian,akik nagyon szerettünk téged. Bár ugye tudod,örökre itt maradsz velünk. A könyveidben leírt gondolataid elkísérnek bennünket.A halálhíred után elővettem a kedvenc könyvemet ,hogy veled lehessek még egy kicsit. Hubai Grúber Miklós: Hajoljunk közelebb egymáshoz. ellapoztam és most közre adom az ajánlást amit bele írtál.
„Ildikónak és Attilának..-és az ő szeretteiknek.
Valamiféle suta köszönetképpen a kedves,biztat szavakért egyfelől,másfelől pedig annak dokumentálásaként-így a sok-sok régi ismerős történet kapcsán-hogy voltak idők,amikor voltak megörökítésre érdemes történetek.
Köszönöm,hogy hittetek,bíztatok bennem,köszönöm hogy velem együtt működtetek-a könyv kijövetelénél..
Szilvásvárad 2000.06.21.”
Miklóskám,Attila már régen csak fentről figyelheti a lépteinket. Ő már tudja,hogy nincs annál fontosabb,hogy „hajoljunk egymáshoz közelebb”. Egy jó barát vár Rád odaát is.Meg még sok rádiós és újságíró,akiket jól ismertél. Ott sem leszel egyedül!.Mi majd később találkozunk.Mert nekünk még van egy kis dolgunk itt a Földön.
Nyugodj békében.
