Tokajban. Sarlóval megütütte, fejen és szíven lőtte

A rendőség eddig nem adott tájékoztatást a nem mindennapi ügyről, így az sem tudjuk, hogy él-e vagy meghalt az áldozat.

Ez a bíróság közleménye. A Miskolci Járásbíróság 2014. december 19. napján elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, aki ellen emberölés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt indult meg a nyomozás.

M.J. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. december 17. napján az unokatestvérét – családi viszály rendezése miatt – a Tokaj külterületén található dűlőbe vitte, ahol egy 25-30 cm pengehosszúságú sarlóval tarkón és háton ütötte. A sértett védekezni próbált, dulakodni kezdtek, kölcsönösen ütötték egymást, míg a gyanúsított elővette a hátszíjában – engedély nélkül – tartott fegyverét és a sértettet fejen és szíven lőtte. A gyanúsított ezt követően a sértettet magára hagyva elhajtott a helyszínről. A sértettet lakossági bejelentés alapján rendőrök találták meg és mentőt hívtak hozzá.

A bíróság a szökés, elrejtőzés, a családi viszályra figyelemmel a megkísérelt bűncselekmény véghezvitele, valamint a tanúk befolyásolásának veszélyére figyelemmel rendelte el a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű