Tölgyessy: Ha megbillen a hatalom, akkor ismét rendszerváltás jöhet

palvinbarbara-animated

„Orbán Viktor nem hatalommegosztásra és

autonóm állampolgári cselekvésre alapozza rendszerét, hanem az egész magyar társadalmat határozottan kézben tartó hierarchikus főkutya-alkutya mechanizmusokra” – írta Tölgyessy Péter a Tárki Társadalmi Riport legújabb számában. (A teljes tanulmányt itt lehet elolvasni)

Az elemző szerint az Orbán-kormány ereje abban rejlik, hogy Magyarországot ugyan folyamatos válságok jellemezték és jellemzik, de mégis egyfajta stabilitást sugalljon. „Az államnak a miniszterelnök felfogása szerint első helyen azokat kell támogatnia, akik már bizonyították: maguk is igyekeznek felfelé.”

Orbán politikájával és retorikájával a kétharmados többség uralmának többszörös túlbiztosításába menekül, mivel szerinte egyetlen választási vereségével visszatérhet az ország a múlt zavaros világába. Tölgyessy szerint a Fidesz csaknem teljhatalmat gyakorol kétharmados többségével, szinte mindenütt a Fidesz emberei ülnek, mégsem látszik alkalmasnak a társadalom tartós konszolidációjára. Az Orbán-rendszer addig tarthat, amíg a hozzá vezető körülmények fennállnak – írta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű